Az álom
Ugyanebben az időben egy fiatalasszony sétált Párizs utcáin feketébe öltözve, egy izgő-mozgó másfél éves fiúcskával a karján. A gyermek már nem csak értelmetlenül gügyögött, félszavakat és a könnyebb szavakat egész ügyesen ki tudta ejteni.
A fiatalasszony fekete hajzuhataga lebegett arca körül, ahogy átszelte az utcákat. Apró lábait gyorsan szedte, mintha félt volna valamitől. Ami abban az időben teljesen érthető is volt. Gyönyörű, élénk kék szeme minden sarkon körültekintett, nem-e fenyegeti valami veszély, fehér, szinte már úrinőhöz illő kezével betakargatta a gyermek fejét, s folytatta útját. Jobb karján kosár lógott, melyben kilátszott a rongydarabbal letakart kenyér búbja. Ez megmagyarázza sietségét és félelmét.
Nagy rohanásában majdnem nekirohant egy magas, vállas férfinak. A férfi már-már keményen rászólt volna, látta a szemén, de mikor rájött, hogy nő keresztezte útját, ráadásul anya, inkább elfogadta a nő bocsánatkérését és tovább engedte. A férfi Olivier de Charny volt. Hogy a hölgy kicsoda, az maradjon egyelőre titok.
Olivier tehát éppen hazafelé tartott a királynétól. Gondterhelten, komoran lépett be a szalonba, amit üresen talált. Az ebédlőbe lépett, ott sem volt senki. Beszólította inasát.
-A grófné?- kérdezte.
-Kiment, uram. Úgy mondta, megnézi, mit változott Párizs- mondta az inas meghajolva. Charny egy intéssel elküldte, és gondolkozni kezdett: elinduljon utána, vagy inkább ne? Mivel megviselték a nap eseményei, jobbnak találta, ha lefekszik egy kissé pihenni.
Alig érte a párnát a feje, szinte nyomban elaludt. Inasának meghagyta, hogy ébressze fel, amint a grófné hazaér vagy valami más fontos dolog történik. Álma eleinte mély volt, ám minél inkább belemerült az álmok világába, annál kevésbé lett pihentető az alvás.
Átélte ismét Georges és Isidore fivérének halálát, a királyi család elfogatását, azt a kellemes pár órát Andrée-val, aztán látta a guillotine-t, látta, hogy a királyt a vesztőhelyre vezetik. Látta lehullani a fejét. Aztán hirtelen a birtokán találta magát.
Körülnézett, sehol egy lelket sem látott. Lassan, bizonytalan léptekkel indult el a fasor alatt. Miért pont arra? Nem tudta. Felbukkant előtte az őzbak. Ugyanúgy öccse szemével nézett vissza rá, és egy hangot hallott megszólalni:
-Gyere...- s Olivier engedve a hívó szónak, elindult az őzbak után, ami nagyokat szökkenve vezette őt egy ismerős úton. A gróf először nem tudta, hogy honnan olyan ismerős neki az útvonal, aztán rájött: egy Párizst megkerülő útvonalon haladtak Versailles felé.
Az őzbak egy kis faluba ért, Olivier úgy gondolta, talán Ville d'Avray-ban lehettek. Nem fáradt el, pedig nem kis távolságot tett meg, ráadásul futva. Az őz egy kertbe ugrott. Annak a háznak a kertjébe, ahol fény szűrődött ki az ablakon. Olivier tétovázva állt meg a magas kerítésnél.
-Vier, où es tu1?- hallotta ismét a hangot, amit immár felismert. Isidore hangja! Beugrott a kertbe, ám az őzbakot sehol sem találta. Körülnézett, és felkiáltott meglepetésében és örömében. Öccse ott állt egy ablaknál, szomorú, mégis szívből jövő, tiszta mosollyal, befelé nézett. A házból érkező gyertyavilág narancssárga, arany színnel vonta be fehér arcát.
Olivier odalépett hozzá, és a vállára tette a kezét.
-Látod, Vier?- szólt a fiatalember nem is nézve bátyjára.- Látod az én Catherine-omat?- Olivier akkor követte öccsének tekintetét, és szeme kerekre nyílt. Látta régen, még kislány korában Catherine-t, de azóta nem. Most felismerte benne azt a fekete hajú nőt, aki majdnem belerohant, s látta, hogy a gyermek, akit akkor szorongatott, most is a karjaiban van. Magát a fiút csak sejteni tudta a vastag, fehér pólyában, mégis meg volt róla győződve, hogy a gyermek az öccse fia.
-Látom, Isidore- szólt elfúló hangon.
-Levelemben írtam, hogy van egy Catherine Billot nevű kedvesem. Bár ezt tudtad talán. Azt azonban biztosan nem, hogy van egy fiam is. Rád bízom őket, Olivier- most fordult először bátyja felé, és a két barna szempár összekapcsolódott.- Helyezd őket biztonságba, vedd szárnyaid alá az én kincseimet. Nem kétlem, hogy megtetted volna előbb-utóbb önszántadból is, de... Amit láttál, mind bekövetkezik, ne feledd: a király halála is.
Hirtelen vége szakadt az álomnak, ugyanis valaki félénken rázta meg az alvó gróf vállát. Olivier kérdő tekintettel nézett rá, mire az inas azt felelte:
-Uram, kikiáltották a köztársaságot!
1Vier, hol vagy?
