6. fejezet

Atheis király szava

A fiatal uralkodó meglehetősen rosszul aludt az éjjel. Vitája a főtanácsossal igencsak felkavarta, mert tudta jól, hogy tényleg veszélyt jelenthet, ha egyszer annyira felidegesíti, hogy ellene forduljon. Nem volt gyáva, de mégis minden árnyban, minden apró rezdülésben az életét fenyegető orgyilkost kereste a sötétben.

Reggel felöltözködött inasa segítségével, azonban mindvégig néma maradt. A hű szolga, aki gyermekkora óta ismerte uralkodóját, látta, hogy őfelsége sápadt, szeme alatt pedig fekete karikák sötétlenek. Nem is próbált többet beszélni Atheisszel, tudta, hogy a fiatalember csak akkor mond el bármit, ha ő is úgy gondolja.

A reggeli után, ami egyébként bőséges volt, ahogy az egy királynak dukált, a király mégis alig evett belőle... Nos, a reggeli után beült a trónterembe a maga méltóságteljes tartásával, ami egyértelműen a tudtára adta a belépőnek, hogy a nem megfelelő magatartás eredménye akár halálbüntetés is lehet. Az egyébként rózsás arcú, mosolygós fiatalember most sötéten meredt maga elé, szemöldökét összevonta, a kézelőjét gyűrögette.

Még az ajtónyílás hangjára sem emelte föl a fejét. Várt, figyelt, nem hallott lépteket. Tudta, hogy Nicolas az. A főtanácsos mindig úgy közlekedett, akár a macska: hangtalanul, puhán, mintha párnázva lett volna a talpa.

-Felség- szólt meghajolva a féldémon.- Teanel hercegkisasszony megérkezett.

-Ühüm- felelte a király metszőn nézve Grand szemébe.- És mégis miért nem vezették akkor még be?

-Hát...- hebegett a tanácsadó megrettenve egyrészt az uralkodó ábrázatától, másrészt a hideg hangsúlytól.- Nos, a hercegkisasszony... azt szeretné, ha felséged személyesen köszöntené...

-Tessék?- horkant fel Atheis, akár a ló.

-Ezt mondta, felséges uram- mentegetőzött meghajolva Nicolas.- A medencében várja. Még... azt is mondta, hogy ha esetleg úszni támadna kedve, nyugodtan csatlakozhat hozzá...

-Legyen hát- fújt egyet a király, és máris kezdett elméjében körvonalazódni egy igencsak velős tréfa. Felállt.- Menjen, adja át a hercegnőnek legmélyebb üdvözletem, és mondja meg neki, hogy egy perc múlva ott leszek.

Nicolas először nem hitt a fülének. Tehát a tegnap esti kis ellenszegülés és közömbösség nem volt más, csak egy gyermek duzzogása, amiért korán akarják lefektetni? Ő meg már attól kezdett félni, hogy Atheisben elkezdett ébredezni az apja vére, az örökös lázadó, aki még a saját rendszerét is képes volt romba dönteni, mert újat akart építeni. Kár, hogy már nem volt rá ideje. Boldog mosollyal, mélyen hajolt meg, aztán kiszaladt az udvarra.

Atheis maga pedig sarkon fordult, és a lehető leglassabb lépteivel, amit csak magára tudott erőltetni, elindult felfelé a lépcsőn. Sehová sem sietett, de nagy nehezen mégis elérte a szobáját. Itt jött a terv második fele: átöltözködött ismét inasa segítségével, ezúttal a fürdőruhájába, magára vette köpenyét. Majd ugyanolyan lassan elindult lefelé a lépcsőn, mint ahogy jött. Legalább egy negyedóráig váratta a főtanácsos által olyan sokra tartott hercegkisasszonyt.

Mikor kiért a medencéhez, kész csődületet talált körülötte. Teanelnek külön voltak szárazföldi és vízi testőrei, mögöttük egy hatalmas akvárium helyezkedett el kerekeken, nyilván abban hozták szeretett hercegnőjüket. A medence legalább az akvárium négyszerese volt, érthető, miért kívánt oda telepedni inkább a kisasszony.

Nicolas szeme felcsillant, mikor meglátta, hogy a király úszásra készen, fürdőruhában jelent meg, a meghívást elfogadva.

Teanel hamar felbukkant, kikönyökölt a medence szélére. Répa vörös haja bájosan fogta körbe szeplős arcát, zöld szemei kíváncsian pillantottak a király irányába. Gyémánttiaráján megcsillant a nap halvány fénye. Keskeny, gömbölyű vállai fehéren rikítottak a víz fölött, akárcsak a kecses, vékony kezei. Talán túlságosan is vékony...

Unalmas is lenne egy ilyen feleséggel leélni az életet.

Atheis lassú léptekkel sétált a hercegnő elé, aki ugyan nyújtotta a kezét egy kézcsókra, de a fiatalember nem volt hajlandó lehajolni. Csupán megszorította a felkínált kis kacsót, aztán visszaeresztette. Mormogás zaja futott végig az egybegyűlt bámészkodókon. Bármit reagáltak is, azonban, hiába suttogta Nicolas a fülébe, hogy ez ostobaság és meglehetősen sértő viselkedés volt, a fiatal uralkodó nem adta jelét annak, hogy a tudomására jutott, majd, amikor tovább nyaggatta, vállat vont. Ő nem fog meghajolni királyként holmi hercegkisasszonyok kezét nyalogatni, hogy aztán belefojtsák a vízbe.

Ő az uralkodó, ő látja vendégül a nőt, nem fordítva. Már az is elég nagy pimaszság volt, hogy ki kellett jönnie hozzá. Most legalább kiegyenlítették a számlát.

-Nos, felség- szólalt meg lágyan, de túlságosan hízelgően a sellő.- Megtisztel esetleg azzal, hogy csatlakozik hozzám?

-Előbb talán térjünk a tárgyra, kisasszony- felelte ridegen Atheis. Teanel arcán látszott a meghökkenés, de nem szólt rá semmit.

-Rendben- mondta egy idő után, mikor felocsúdott.- A segítségére lenne szükségünk. Miért vág ilyen meglepett arcot?- kérdezte, mikor felpillantott.- Talán nem vagyunk szövetségesek?

-De...

-Nos, szeretnénk eme szövetség nevében segítséget kérni. A zocrotani tengerjárók folyamatosan, és egyre erőteljesebben szennyezik a tengerünket. Mindenféle rothadó szemetet beledobálnak, van, amikor holttesteket is. Egyáltalán nem természetes halált halt holttesteket. Olyanok, mintha emberkísérleteket végeztek volna rajtuk a mágusok... korcsok.

-És?...

-És ezek a lények még általában élnek, mikor behajigálják őket. Elbánunk velük, de sok embert vesztünk, és rengeteg gyermek, valamint idős meghal a különböző szennyezések miatt. Zocrotant meg kell állítani, Atheis. Ezt maga is beláthatja.

-Nekem konkrét problémám nincs velük- mormogta félrepillantva őfelsége.

-Ne mondja!- kiáltotta a nő, egészen kiemelkedve a vízből.- És a portyázások a határnál? Az nem probléma?

-Minden országban előfordul- vont vállat Atheis.

-Felség, maga gyáva! Fél megtámadni egy olyan országot, amely talán túlerőben van ellene!

-Ismételje meg, kisasszony!- mondta ijesztően nyugodtan, de villogó szemmel a fiatal király.

-Fél. Tisztán látszik- válaszolta a sellő, de már nem könyökölt olyan nyugodtan a medence peremén. Atheis közelebb lépett.

-Nem félek. Pusztán próbálom azt nézni, ami országomnak a legjobb.

-Azzal, hogy hagyja, had pusztítsák a falvakat kedvükre?

-Azzal, hogy feláldozok néhanapján egy falut, azért, hogy megvédjem az egész országot a teljes romba dőléstől, nem félelemről, hanem józan észről teszek tanúbizonyságot!- kiáltotta az uralkodó.- Senkit nem fogok megtámadni, hacsak nem kapok hadüzenetet.

„Ezt könnyen megszerezhetjük”- gondolta sötét mosollyal Nicolas, aki mindeddig némán figyelte a királyt és a hölgyeményt, noha a dühe már kezdett ágaskodni odabent.

-És ha egy szövetségesét támadják meg?- kiáltotta felháborodva Teanel.

-Ha megtámadják, kisasszony. De nem úgy, hogy ő támad- tette hozzá határozottan a király.

-Akkor sem fogadná el, ha jól megfizetnénk?- váltott gyorsan kacér hangnemre a hölgy.

-Megfizetnék?- kacagott fel Atheis.- No, halljam!

-Először is, mivel tudjuk, hogy pénzszűkében vannak és a háború nyilván csak tovább apasztaná a bevételeiket, atyám, a király hétmillió aranytallért hajlandó átadni abban az esetben, ha segítenek. Valamint az én kezemet.

-Gondolom, nem levágva?- gúnyolódott sötéten a király. Még Nicolas is elborzadt.

-Felség, ez tekintetes összeg!- szaladt ki az ajkán. Atheis azzal a megvető mosollyal nézett rá, ami olyan jól állt neki.

-Nem érdekel. Megmondtam: nem háborúzok, amíg nem üzennek nekünk hadat. Kész.

-Tehát elutasít?- kérdezte megszeppenve a nő.

-Igen- bólintott rá a király.

-Rendben. Ne háborúzzon, Atheis. De mivel valóban szüksége van arra a hétmillióra, most én teszek magának egy ajánlatot- azzal Teanel kiült a medence szélére, és ismét kezét nyújtotta a fiatalembernek.- Vegyen el feleségül, és nászajándék gyanánt megkapja a pénzt.

-Igazán nagylelkű- mondta a király, és megfogta a felé nyújtott kezet, ám hangja egy árnyalatnyit sem lett melegebb.- Köszönöm, kisasszony, az önfeláldozását...

-Ó, ez nem önfeláldozás- sóhajtotta a nő, és megszorította azt az erős férfi kezet.

-Akárhogy is- folytatta az uralkodó.- Nem fogadom el. Nincs az a pénz, amiért olyan nő mellett kötelezném le magam, aki még csak nem is tetszik.

-Uram- szólt a sellő, és már megremegett a hangja.- Gondolja meg.

-Nincs mit meggondolnom- felelte azonnal Atheis. Teanel már két kézzel kapaszkodott a karjába.

-Uram!- sikoltotta.

-Ejnye, kisasszony!- kiáltotta a király, akinek elege volt már ebből az erőltetett beszélgetésből.- Nagyon úgy tetszik nekem, hogy mindenképp el akarja adni magát valakinek. Mégis mi rejtegetnivalója van, amelyet csak a menyasszonyi fátyol tud elfedni?

Ez volt az utolsó, végső csapás. A szegény sellő felsóhajtott, és ájultan csúszott a vízbe. Még így is végigsimította a király karját, akit az érintésétől kirázott a hideg. Ismét meggondolatlan volt, de csak az igazat mondta. Tényleg nem akarja most megváltoztatni az életét egy házassággal.

Elmélkedése közepette mozgásra lett figyelmes a vízben. Lepillantott. Teanel magához tért, ismét ott könyökölt előtte, de ezúttal nem kedvesen, hanem fenyegetően. Zöld szemének pupillája függőlegesen állt, vadul vicsorított.

-Megbánod még ezt a napot, Atheis!- sziszegte.- Akkor majd eszedbe jut, mit mondtál! Hadüzenetet akartál? Megkapod! Gondoskodom róla, hogy ezentúl ne tudj menekülni!

-Na de kisasszony!- kiáltotta Grand főtanácsos.

-Fogja be a száját!- üvöltötte a nő.- Mind megbánják ezt a napot! Mindannyian!

Azzal átugrott a hatalmas akváriumba, és nyomban megadta a parancsot az indulásra. Azonban még ki sem fordult az udvarról a kocsi, Atheis is parancsot adott.

-Zárják le a Vivre tengeri gátját!- kiáltotta.- Értesítsék a katonákat! Mától hadban állunk.

-És mi legyen, felség, a hercegnővel?- kérdezte az egyik őrtiszt.

-Hadd ússzon csak haza az apjához. Tisztességes küzdelemben fogunk győzelmet aratni.

Azzal méltóságteljes léptekkel ismét a szobájába vonult, hogy átöltözködjön. Hamar el is készült, visszament a trónterembe. Nicolas már várt rá, arca majdnem olyan vörös volt, mint a szeme maga, haja szinte az égnek meredt.

-Elment a józan esze?- kiáltotta, ahogy belépett a király.- Magára haragította a sellőkirályságot? Mondja, mi a terve? Megöletni minket?

-Csigavér, kedves Nicolas- intette szelíd mosollyal Atheis.- Ha maga ilyen pánikba esik, mit várjak a többi alattvalómtól?

Az alattvaló szóra különös hangsúlyt fektetett, hogy emlékeztesse Grandot a rangjára, és egyúttal eszébe juttassa, hogy ő így a királlyal nem beszélhet. A főtanácsos feje már lilult.

-Ez akkor is ostobaság volt!- felelte alig tudva visszafogni a hangját.- Komolyan mondom, elgondolkodtat felséged, hogy vajon férfival vagy gyermekkel beszélek!

-Vigyázz, Nicolas- szólt rá ismét a király, de már egyáltalán nem mosolygott.- Kezded átlépni a határt.

-Hogy képzeli ezt az egészet? Hogyan tudnánk háborúba szállni úgy, hogy nincsenek vízi erőink? Az a három tengeralattjáró kevés lesz.

-Való igaz, kedves főtanácsosom- válaszolta jó kedélyű mosollyal Atheis.- Viszont van nekünk az, ami nekik nincs: Sólyom Gárdánk.

-De hiszen a Sólyom Gárda szárazföldi egység!- felelte a főtanácsos, és némi remény ébredt benne, hogy ez megakasztja majd a királyt, erre nem fog tudni határozottan válaszolni.

-Még- kacsintott a király olyan magabiztosan, hogy Nicolas azt hitte, ott helyben felrobban. Meghajolt, majd kiviharzott a trónteremből, fel egyenesen a dolgozószobájába, ahol vadul levágódott a karosszékébe.

-Sólyom Gárda, mi?- dünnyögte dühtől fuldokolva.- Közülük is csupán három emberre van szükséged: Julióra, Savióra és Chamberlainre... Micsoda kár lenne, ha nem tudnának részt venni a hadjáratban! Julio már így is közel járt a halálhoz, nem épülhetett még fel olyan mértékben, hogy egy kis mennyiségű méreg el ne tegye láb alól. A másik kettő sem lesz nehéz dolog, az bizonyos. Ha egy meghalt, a másik kettő vakká válik majd a gyásztól. És maga a király is. Aztán, ha majd háborúba vonulunk, egy eltévedt vagy inkább pontos golyó szerencsétlen módon szíven találhatja- sötét vigyor jelent meg arcán.- Azt hiszem, értesítem Vorlaimer úrhölgyet.

Felállt, és éppen a szekrényhez lépett, hogy előkeressen belőle némi papírt, tollat, tintát. Azonban akkor hallott egy tompa puffanást, amiről pontosan tudta, micsoda. Megfordult, és elégedetten látta Dawnie-nak a tájékoztató jelentését.

-Nagyszerű. Akkor most már viheti majd a következő feladatát.