Zage
Julien megígértette Vestoffal, hogy körbevezeti a városban. Bármennyire is próbálta barátja belenyomni az ágyba, Connasse nem engedett, mondván: ő nem bír ennyit feküdni és még a végén belebetegszik a gyógyulásba. Tehát még aznap este elkezdték bejárni a kisvárost.
Vestofnak mindenkire volt egy frappáns megjegyzése, akár ház volt, akár ember, de volt, hogy még egy kutyát is leszólt. Julien maga is ilyesmi jellem volt, de ő nem a humoros részéről közelítette meg a dolgokat, hanem a komolyról, így az ő szavai tízszer akkora súllyal bírtak, mint társáéi.
-És... Ki is neked ez a Sharona?- kérdezte a fiatalember.
-A szeretőm- felelte egyenesen, minden pirulás nélkül Vestof.
-Csak mert úgy nézett ki, hogy nem nagyon vagytok oda egymásért...
-Nem rossz csaj, csak nagyon hisztis. Emlékszem, valahányszor elhajóztam a cimborákkal... Akkor még volt hajóm... Na, valahányszor elindultam, mindig zokogott, hogy ne hagyjam itt meg minden, aztán mikor elmentem, pofonnal várt. Most is, csak te olyan hulla állapotban voltál, hogy a nevedre sem emlékeztél.
-Értem. Régebben nem volt ilyen?
-Mármint, amikor megismertem?- Julien bólintott.- De, már akkor is az volt, csak nem ennyire. Én hét voltam, ő öt... Úgy indult az egész, hogy a többi kölyökkel kalózosat játszottunk, és éppen ő volt a hercegnő, akit el kellett rabolni. Sosem volt egy olyan hercegnős típus, már akkor sem. Rajta kívül még egy lány játszott, akivel nem tudtunk mit kezdeni, szóval beraktuk szakácsnak. Shary persze hisztizni kezdett, hogy miért ő a hercegnő, miért nem lehet ő is kalóz? A fiúk azt mondták neki, hogy maximum szakács lehet, mert lány kalózok nincsenek. Én odaléptem a már-már bőgő csajszikához, és a magam hétéves fejével elkezdtem prédikálni egyenlőségről, meg a többi hasonló dologról, aminek az lett a vége, hogy néminemű verekedés után Sharyt is kalózzá avattuk.
-Hősies tett- dünnyögte az orra alatt Julien.
-Én csak azt akartam, hogy ne sírjon. De attól a naptól fogva nem tudtam magamról levakarni. Aztán mikor tizenhat éves lett, és beszállt a családi vállalkozásba, ami, gondolom feltűnt, a bordélyház vezetés, megváltozott. Sokkal határozottabb lett, sokkal érettebb, és nem tudom... Megfogott. Onnantól már én koslattam utána. Tudtam jól, hogy bírja a fejemet, össze is jöttünk, aztán tart a dolog mai napig is. Igaz, nem tudom, hány csávóval bújik ágyba, amíg én nem vagyok itthon, de kit érdekel? Én sem vagyok egy hű, de hű!
-Értem- mondta a kapitány. Aztán megálltak egy kocsmánál. Julien olvasta a nevét: Címeres Zsivány... Fantáziadús. Mindegy, bementek. Vestof szerint ez a legjobb kocsma, itt adják a legjobb italokat, itt a legjobb a társaság, még zene is van, hát miért ne ment volna be?
Vestof körülnézett, és az egyik asztalnál megpillantotta egyedül iszogatni Zage cimboráját. Karon fogta a bámészkodó Julient, és odahúzta.
-Szevasz, cimbora!- köszönt Vestof a férfira. Zage felállt, kezet fogott Juliennel, megölelte régi barátját, aztán már hárman ültek le.
-Ki ez a fiatalember?- kérdezte régi barátját.
-Ez? Ez kérlek szépen egy fiatal kapitány, Julien de Connasse, a Szentháromság gazdája. Bár szerintem egy kissé túl fiatal.
-Komolyan?- mosolyodott el Zage.- Te sem voltál sokkal idősebb, mikor elhívtál hajót lopni.
-Ez igaz.
-Hajót lopni?- szólt bele Julien.
-Miért, mit hittél? Hogy volt nekem pénzem venni?- mondta Vestof vigyorogva.- Ha annyi lenne, elinnám inkább a cimborákkal!
Beszélgettek még jó darabig. Különböző eszmékről, szabadságról, családról, testvérekről. Juliennek szimpatikus volt Zage. Ez a negyven év körüli, tapasztalt kalóz, aki még így is meg tudta őrizni udvarias modorát és eleganciáját. Vestof első hajóján volt matróz, mégpedig azért, mert egyszer volt mersze az akkor huszonhárom éves kapitánynak a fején szétverni egy rumosüveget.
-Hogy mit?- kérdezte Julien hitetlenkedve.
-Rumosüveget, ha mondom!- bólogatott Vestof.- Olyan erővel vágta hozzám, hogy kifeküdtem két órára!- felharsant a nevetés.
-Na de miért?
-Egyszerű- kezdte Zage.- Stofy éppen egy kocsmában ült, mikor én beléptem. Voltak körülötte még páran, azokkal kártyázgatott vagy nem tudom, valami szerencsejátékot játszott. Az ajtónyitás hangjára felpillantott, és felvonta a szemöldökét mikor meglátott. Azt mondta nagy flegmán a többieknek: „Na nézzétek már, micsoda piperkőc gentleman! Szerintetek a cilinder csak ruhakiegészítő, vagy azért hordja, hogy magasabbnak tűnjön?”. Semmit nem utálok jobban, mintha a magasságommal viccelődnek. Nem mondtam én semmit, csak leültem szépen csendesen, kértem egy üveg rumot, és vártam. Mikor aztán őnagysága méltóztatott felállni, mondván: „Mára eleget nyertem tőletek, majd holnap is jövök”, megvártam, míg kimegy az ajtón, aztán követtem egy darabig. Odakint az utcán utánarohantam, elkaptam a gallérját, és azt mondtam: „Lehet, hogy alacsony vagyok, de ütni annál nagyobbat tudok”. És...
-És halántékon vágott azzal a nyamvadt üveggel- zárta le a történetet Vestof. Julien megmosolyogta a dolgot.
-Hasznát venném egy ilyen embernek a hajón.
-Mikor?- kérdezte felcsillanó szemmel Zage.
-Holnap este kilenckor ugyanitt megbeszéljük, jó?
-Tökéletes- azzal mindhárman vigyorogtak, kezet szorítottak, és ment ki-ki a maga útjára.
