4. fejezet

4.

A sereg augusztusban már Angliában tartózkodott. Derry Brewer sebe addigra egészen helyrejött, egy kicsit talán még bicegett, de csak akkor, ha olyanok között volt, akik szűk baráti körébe tartoztak, és az csak két ember volt: Thomas Woodchurch és William de la Pole.

Richard, York hercege persze azóta is kerülte a társaságát, ha elkerülhetetlen volt hozzászólnia, hát elég kelletlenül, és meglehetősen megvető módon tette. Egy ilyen napon, Derry látta, hogy William félrehívja, vált vele pár szót, aztán kedvesen mosolyogva kezet szorít vele. Attól fogva úgy érezte, a herceg fagyos szíve kissé kezd olvadozni.

Ahogy hazaértek Londonba, mert Derrynek az volt az otthona, a régi, mocskos, de otthonos város a maga szürke falaival, Richard bejelentette, hogy ő visszamegy Ludlow-ba, látni szeretné a családját még a koronázás előtt.

-Megértelek, Richard, tökéletesen- felelte neki szelíden, de határozottan William, és Derry elgondolkodott rajta, hogy mennyire jó uralkodó is tudna lenni ez a bolond Suffolk...- Nekem is van családom, én is szeretném látni őket, de maradnunk kell. Egy ideig legalábbis még muszáj. Henrik király látni kívánja, kik lesznek díszőrségének tagjai a koronázáson.

-A rokona vagyok, ennek ellenére ezt olyan hangsúllyal mondod, mintha csupán egy katona lennék a többi közül, Lord Suffolk!- hördült fel a fiatalember, és szeme elsötétült.

-Eszem ágában sem volt ilyesmit sugallni, nagyuram- hajolt meg enyhén William. Derry keményen összepréselte az ajkait, hogy ne szóljon közbe. William ugyan megkérte, hogy maradjon ott, de hogy minek, azt nem fogta fel.- Csupán arra szerettelek volna kérni, hogy a jobb embereid, akik megérdemelnek efféle kegyet, jelöld ki, és holnap velük együtt légy szíves megjelenni a sorakozónál, reggel nyolckor.

-Parancs?- morgott Richard.

-Nem. Kérés- felelte William, és Derry észrevette, hogy a hangja már egészen fagyos. Látta, hogy York töpreng egy ideig, majd összeszorított szájjal bólint. Aztán sarkon fordult, és távozott.

Lord Suffolk akkor végre megfordult, egyenesen Brewer szemébe véste szürke szempárját, és ugyanazon a szelíd, határozott hangon kezdett beszélni, mint ahogy a herceggel kezdte.

-Derry, gondolom, hallottad, amit mondtam. Tudom, hogy pontos vagy, de emlékeztetni szeretnélek, hogy egy darabban van szükségem rád- az utóbbi tagmondatra éles hangsúlyt fektetett, külön-külön megnyomott minden egyes szót. Derry elvigyorodott.

-William, tényleg azt hiszed, hogy rögtön verekedni kezdek valakivel, alighogy hazaértem?

-Belőled kinézem- vont vállat a férfi.- Tehát holnap reggel nyolc óra. Véraláfutások és betagadt testrészek nélkül!

-És ha elalszok?- kérdezte Derihew, és összefonta vastag karját széles mellkasán. William szeme egy pillanatra megvillant, a fiatalember már-már azt hitte, hogy felpofozza, elvégre jól ismerte Suffolkot, tudta, hogy erősebb, mint amilyennek látszik. De nem, a férfi csak fújt egyet, aztán fáradtan elmosolyodott.

-Megbánod. Jó éjszakát, Derry- megveregette barátja vállát, és elindult a Westminster palota belseje felé. Brewer egy darabig csak nézett utána, aztán elégedetten vigyorogva zsebre dugta a kezét, és fütyörészve vonult végig Londonon.

Végül megállt egy közepes méretű, két emeletes, szürke kőház előtt. A nagy faajtó zárva volt ugyan, de áradt bentről az élet: kacajok, játékos sikolyok, dalolászás, és néha még ütemes dobogás is, mintha valami éhes személy püfölné az asztalt. Derry mély lélegzetet vett, és berúgta az ajtót. Mindig is szerette a nagy belépőket, és több, mint fél éve nem járt itt.

Nyomban megfagyott odabent a levegő, minden tekintet felé fordult. Hiányos öltözékű leányzók, imitt-amott lézengő férfiak, akik éppen válogattak vagy öltöztek töltötték be a teret, leszámítva a néhány széket, asztalt és kanapét. Mind őt lesték, a lányok nagyja elégedetten vigyorodott el, a férfiak közül a legtöbben húzták a szájukat vagy forgatták a szemüket, néhány viszont azt sem tudta, hányadán áll.

-Derihew- hallatszott egy jeges hang a lépcső tetejéről. Derry lassan odafordította a fejét, és anyját látta, aki egy kissé jobban volt öltözve a lányoknál, de ettől még nem kevésbé volt kihívó.

Ms. Beauty, ahogy hívatta magát, most kezdhette ötvenedik életévét. Sima arcán már megjelent néhány szarkaláb és kisebb ráncok, a hajában fellelhető volt egy-két ősz szál, de így is vonzó volt. Telt idomai pontosan annyira látszottak ki a ruhájából, amennyire szükséges volt. Azonban ez a szép arc, abban a pillanatban, ahogy Derry ráemelte tekintetét, megfagyott, kőszoborrá változott, ridegen nézett vissza rá.

-Anyám- bólintott a fiatalember, és arcáról eltűnt a vigyor, de még a legapróbb nyoma is.

-Öröm látni, hogy épségben hazatértél- mondta a nő, de láthatóan nem volt igazság egy cseppet sem a dologban. Persze, másokkal mindig segítőkész volt, kedves, és bájos, csak éppen a saját kölykével viselkedett zsarnokként. Derry szíve sajgott ettől a rideg fogadtatástól.

-A szobám?- sóhajtotta.

-Kész, mint mindig, noha nem értem, miért- dörmögte Ms. Beauty, aztán eltűnt egy ajtó mögött.

-Hárpia- morogta Brewer, de elindult a szobájába, ami egyébiránt a padláson volt berendezve, és ha egy kicsit is magasabbra nőtt volna, nem fért volna el odafent egyenes háttal. Bár még nőhet.

Arra eszmélt, hogy valami meleg dolog simul a karjához. Odanézett, s azt látta, hogy az egyik leányzó bájosan pislog rá fekete szempillái alól, miközben szélesen vigyorog. Nathalie. Fekete haja fel volt tűzve, de néhány rakoncátlan tincse kiszabadult, amit normális körülmények között Derry igazán vonzónak talált volna. Most viszont...

-Szervusz- mondta kedvtelenül a fiú.

-Na, Derry, ne hagyd, hogy ez az antik szépség elrontsa a kedved- dorombolta neki a lány.- Inkább lazíts.

-Nem vágyok semmire sem jobban, de szerintem nem ugyanarra a lazításra gondoltunk...- ekkor azonban odalépett mellé egy másik lány is, halványkék szeme csak úgy csillogott szőke haja alatt.

-Derihew- kezdte csilingelő hangon.- Nem számít, min gondolkodsz, mi elfelejtetjük veled.

-Kedves vagy, Sarah, de most szerintem nem fog menni- erre odalépett egy harmadik is, az szemből bújt egyenesen a fiatalember mellkasához, szinte tökéletes képmása volt Sarah-nak, leszámítva, hogy neki barna volt a haja, és kicsit magasabb volt.

-Ugyan, Derry- súgta oda neki vágytól fűtött hangon.- Tudjuk, hogy akarod.

-Ti akkor is tudjátok, ha nem is igaz, Scarlett- forgatta a szemét Brewer, de már igazán nem tudta elfojtani mosolyát. Hagyta hát, hogy a három lány elkísérje a szobájába, és tovább.