Részletek Anjelros Fioro naplójából
A szigeti ostrom
Összegyűjtöttük Navet barátommal az összes harcképes férfit és fiút a rablótanyán. Így állt össze egy közel hatvan fős sereg. Ehhez csatlakoztak még a sziget felé vonulva a polgárok. Voltak köztük olyanok is, akiket én is ismertem. Igen, éppen egy ismerős arc ütődött a seregünkhöz, amikor átkeltünk a hídon.
-Fuylle!- kiáltottam boldogan.- Hát te?
-Hát én, Anjelros barátom- jött a felelet mosolyogva.- Még mindig ugyanaz a véleményem a királyról.
-Na jó, de hát... Te nem haltál meg?
-Nem. No persze, ha egy kedves leányzó később talál meg, valószínű végem. Így azonban, hogy még mielőtt elvéreztem volna, rám talált...
-Életben maradtál- mondtam mosolyogva.- Gondolom azóta is vele élsz.
-Miből jöttél rá?- kérdezte nagyot pislogva, és én elnevettem magam.
-Már ismerem ezt a tekintetet.
-Csak nem lettél te is szerelmes?
-Én?- igazából... Nem tudtam megmondani. Különös érzések kavarogtak bennem Stefán édesanyjával kapcsolatban, melyek néha felerősödtek, néha egészen kialudtak.- Ugyan, kérlek! Hiszen tudod jól: moi erísats i qe riolvuson.
-Egyszer már megcsalt, s most mégis őt választod?- kuncogott Fuylle.
-Érzem, hogy most oly hű lesz, mint még senkihez soha nem volt- mondtam. Elértünk a börtönhöz. Már felállt a király seregének egy százada védelem gyanánt. Elégedetten láttam a meglepetést az arcukon. Nem számítottak rá, hogy ennyien leszünk. Villámgyors pillantással megvizsgáltam a haderejüket. A gyalogosokkal könnyen elbánunk, azonban a tüzérek veszélyesek lehetnek. És a börtönfalra ágyúkat is állítottak. Odaléptem Navet-hoz.
-Navet, látod te is az ágyúkat, remélem- mondtam neki. Bólintott.- És mit teszel ellenük?
-Mit tehetnék? Egyenként kilőjük a tüzéreket- mondta összevonva a szemöldökét, aztán a sereg felé fordult.- Húsz mesterlövész alkosson két tíz fős sort!- parancsolta. Hamar teljesítették is. Bólintott.- További tíz fős sorokat alkossatok előttük és mögöttük!- ez is hamar megvolt. A tüzérség biztosítva volt. Láttam rajta, hogy szemével egy embert keres. Hamar rá is talált.
Egy viszonylag fiatal férfira nézett, akinek a bal szeme le volt kötve. Odalépett hozzá, és valamit súgott neki, mire az eltűnt a tömegben, néha láttam csak a sorok között itt-ott felbukkanni.
-Adjátok meg magatokat!- kiáltotta oda Navet a király századosának.- Tedd le a fegyvert, nemes úr, és nem lesz bajod.
-Ez rátok is igaz!- felelte a megszólított. Navet intett nekem, hogy kövessem, és oldalra állt, az első sor mellé. Nem értettem, mi lehet a terve, csak csendben figyeltem.
-Fegyvert kézbe!- kiáltotta a százados. Navet csak a sereg felé levő kezét, a bal kezét emelte egy picit magasabbra.- Célozz!- barátom keze már a mellkasával azonos magasságban volt.- Tűz!- ekkor ért fel Navet keze a feje fölé. A puskák és ágyúk dörrenése pillanatában leengedte karját, mire néhány katonánk a földre esett, mintha eltalálták volna őket. A tüzéreink pedig első lövésre kiiktatták az ágyúsokat.
-Szép volt- mondtam. Láttam, hogy Navet mellkasa dagad a büszkeségtől.
-Fegyvert a kézbe!- kiáltotta most ő, mire mindenki készenlétbe helyezkedett. Maga is kivonta kardját.- Támadás!- és jó példát mutatva, parancsnokhoz méltóan, előretört, egyenesen a századosnak. Véres küzdelem alakult ki.
A szemem sarkából, harc közben, figyeltem Navet-t. Ügyes harcos volt, ahhoz kétség sem fér, de egyszerre három ellenféllel nem bírt volna el. Épp ezért, alighogy végeztem az én ellenfelemmel, oldalba kaptam az egyiket, és szerencsére, hogy fiatalkori fürgeségem megmaradt, mert a katona visszakézből olyat legyintett a levegőbe, hogy hallottam a suhogását a kardjának.
Bár ereje nagy volt, esze nem volt sok. Megjátszottam, hogy eltalált, és mikor elvigyorodott, és már-már hátat fordított nekem, bevetettem a jól begyakorolt kitörésemet: sikeresen eltaláltam a szívét. Kardom bordái között egyenesen belefúródott.
Kissé kifújtam magam, és végignéztem a téren. Mindenki párban harcolt, vagy maximum kettő az egy ellen arányban. Nem csata volt ez, hanem sok ember párbaja egy tágas téren. A harcolók között, mintha láttam volna néhány fekete ruhás árnyat suhanni. A mi embereink voltak, ahhoz semmi kétség nem fért. Átcikáztak a harcolók között, és a várfalra ugrottak. Úgy másztak a börtönfalra fel, mint a macska. Nem akartam nagyon bámulni, nehogy felhívjam rájuk a figyelmet, hát valakibe ismét belekötöttem.
-Gyerünk fiúk!- harsogta Navet, mikor leszúrta a századost.- A vezérük halott, a század egynegyede halott! A sziget hamarosan a miénk!- erre aztán felzúgott a tömeg éljenzése, de volt valami, ami ennél is hangosabb volt: az árnyak, akiket a félszemű vezetett, elfoglalták az ágyúkat, és belelőttek az ellenségbe.
Így egy újabb negyedet végeztünk ki a királyi hadból. A másik fele meg elmenekült. Elfoglaltuk a börtönt. Kiszabadítottuk a rabokat, és nem csak a fiammal találkoztam ott.
Az egyik cellában egy nőt találtam. Gyönyörű, barna haja volt, és bár könnyes, de szilaj, vad barna szeme. Valahonnan ismerős volt az arca, de eleinte nem jöttem rá, hogy honnan. Kiengedtem, és mikor megállt előttem, szeméből eltűntek a könnyek, elmosolyodott, és így szólt:
-Hát ön az, uram?- nagyokat pislogtam.
-Én?... Pardon, ismerjük egymást?- erre bájosan kuncogni kezdett.
-Ejnye, ne mondja, hogy nem ismer meg- s a mellkasomra tette a kezét. Az az érintés hirtelen mindent megvilágított. Nem tudom, milyen arcot vághattam, de már nem kuncogott, hanem egyenesen nevetett.- Igen, most már megismert!
-Nem tagadom, kisasszony- mondtam mosolyogva.
-Öröm újra látni, ismét megmentőmként. És a fiú?- kérdezte némi habozás után. Az éppen Navet-val beszélgető Stefán felé intettem.
-Ugyanott, ahol kegyed- mondtam.- De vigyázzon, hölgyem, mert anyjáról én sosem meséltem neki.
-Értem, uram. Hanem, így, hogy már másodjára mentett meg, hajlandó lenne elárulni a nevét? Mert azt már látom, hogy nem pap, éppen ezért érdekel a neve.
-Egy feltétellel, szép hölgy- igen, akkor már kezdtem rájönni, hogy mit érzek.
-És mi lenne az?
-Ha kiskegyed is elárulja, hogy nekem kivel van dolgom.
-Ez természetes- kacsintott.
-Anjelros Fioro vagyok, kisasszony- és biccentettem mosolyogva.
-Lanthirel Jenior, uram- azzal levette kezét a mellkasomról, de még mielőtt leengedhette volna maga mellé, én megfogtam, és nyomtam rá egy csókot. Aztán csatlakoztam Navet-hoz. Először visszatértünk a tanyára, aztán pedig elindultunk a királyi palota bevételére.
