33. fejezet

Le duel¹

Ethan de Charny nagy izgalommal kopogott be rokonához másnap este. Úgy aggódott, mint még soha. Megesküdött Rubennek, hogy vigyáz a rókákra, erre hagyta az egyiknek, hogy párbajozzon, sőt segítette is benne...

-Mi lesz, ha meghal?- dörmögte magában folyamatosan.- Hogy mondom meg a szüleinek...? Egy halálhírt már vittem, még egyet nem bírok el...

És kinyílt az ajtó. Auguste fekete köpenyben, sötét öltözékben állt előtte. Ethan valamennyire megnyugodott. Legalább nem csinált céltáblát magából azzal, hogy világos ruhát vesz fel. Együtt hagyták el a fogadót, és egyenesen Philippe lakására mentek.

Az ifjú szőkeség is izgatott volt már, egyedül Auguste volt nyugodt hármójuk közül. Éppen Auguste, aki ma éjjel a halállal néz szembe.

Kimentek hát a boulogne-i erdőbe. Fairfax lóháton várta már őket, ugyanaz a két angol volt vele, mint előző este. Biccentettek egymásnak, és a két ellenfél úgy indult el fej fej mellett, mintha csak legjobb barátok lennének.

Az erdő közepén volt egy kis, kör alakú tisztás, ahol is négy ösvény futott össze. A párbajozók megegyeztek a szabályokban, melyek egyszerűek voltak:

• Mindkét félnél van pisztoly, abban van két golyó. A nyeregtáskában van még egy golyó. Ez adja magát: csupán egyszer tölthetnek újra.

• Lámpást nem gyújt senki.

• A segédek bent az erdőben, a fák mögött várakoznak, nehogy golyó érje őket.

• Először lóháton indul a párbaj, ha valaki alól kilövik, gyalog folytatja, de a másik lovasnak nem kötelező leszállnia.

• A négy út közül kiválasztanak kettőt egymással szemben, onnan indulnak az egyik segéd jelzésére.

Ez a segéd végül Ethan lett. Megvárta, míg a két lovas elfoglalja helyét, aztán zengő hangon számolni kezdett.

-Trois... Deux... Un²!- azzal eltűnt a fák között.

Auguste sebesen vágtatva indul el arra, amerre ellenfelét állni sejtette. Egy pillanatra felvillant előtte, hogy Fairfax talán felhúzott kakassal várakozik arra, hogy elég közel érjen hozzá, hát lőtt egyet. A pisztoly lobbanásánál meglátta, hogy ellenfele már nincs a helyén.

Szeme sarkából villanást látott, és nem sokkal később hallotta a dörrenést is. Fairfax tudta jól, hogy Auguste előrefelé fog támadni, hát halkan, lassan léptetve lovát, eloldalgott a helyéről, és oldalról lőtt a fiatalemberre. Auguste felágaskodtatta lovát, így nem őt találta el a golyó, csak az állatot. A fekete csődör hörögve dőlt a földre, az ifjú Charny alig tudott leugrani róla, hogy ne temesse maga alá.

Nem gondolkozott semmit, csak annyit tudott, hogy Fairfax még mindig egy helyben áll, hiszen az árnyékát még látta a felbukkanó hold halvány fényében, és ugyanott volt, mint eddig. Vadul rohanni kezdett, körbe a tisztáson.

Abban a pillanatban újabb villanás és dörrenés. Az angol újra tüzelt. Auguste tigrisbukfencet vetett, és bár leeső kalapját átlyukasztotta a golyó, egyetlen karcolást sem ejtett magán az emberen.

Hanem a fiatalembernek már elege volt. Tombolt benne az évek óta gyűjtögetett düh, és a cicázás is bosszantotta. Nem egyenesedett fel, ott maradt a magas fűben guggolva, és feszülten figyelt. Hallotta, hogy az angol megsarkantyúzza lovát és egyenesen felé vágtat.

Csak erre várt. Gyorsan tovább bukfencezett, és Fairfax útja mellett egyenesedett fel. Hallotta az angol meglepett kiáltását, azt is hallotta, hogy kétségbeesetten próbálja megfordítani lovát, de az egyenesen, makacsul vágtatott tovább.

Auguste felemelte a pisztolyt, megvárta, míg Fairfax a megfelelő helyre ér, és meghúzta a ravaszt. A puskapor lobot vetett, a golyó fütyülve szelte át a levegőt. És végül tényleg az angol testőr halántékát találta el. A becsapódással egy időben hallatszott a csont reccsenése. Fairfax szétroncsolt fejjel zuhant le lováról.

Nyomban ott teremtek a segédek is. A két angol kétségbeesetten próbálta észhez téríteni barátját, ám az már halott volt, csupán az ideg rángatta.

Ethan és Philippe össze-vissza ölelgették a fiatal győztest, és azt sem tudták, hová legyenek örömükben. Mikor aztán visszamentek a fogadóba, Philippe gyorsan elbúcsúzott, mondván:

-Már várnak otthon- mire Ethan sokat sejtetően mosolyodott el.

-Így hát kettesben ünneplünk, öcsém!- csapott jókedvűen Auguste vállára. És bizony meg is ünnepelték. Boroztak az éjszaka hátralévő részében, a sárga földig leitták magukat.

Ethan félig az ágyon, félig a székén fekve aludt el, álmában is Rosa nevét mormolva; Auguste ültő helyében az asztalra borult, úgy aludt édes álmot, mert bármennyire is látszott nyugodtnak a párbaj előtt, nem nagyon aludt az éjjel egy szemhunyásnyit se. Azonban még abban az édes, mély álmában is szorította bal kezében a burgundi boros üveget.