32. fejezet

Részlet Erísia királykisasszony naplójából

Fény derül a titokra

Reggel nyolc órakor én is ott ültem édesapám oldalán a trónteremben. Láttam rajta, hogy roppant ideges. Ilyennek még sosem láttam, akkor sem, amikor az ogrék elkezdtek fosztogatni és portyázni az országban. Annyit sikerült kiszednem belőle tegnap éjjel, hogy lehetséges, hogy ő az én eltűnt ikertestvérem, de hogy miből gondolja, azt nem volt hajlandó elmagyarázni.

Éppen ütötte a nyolcat az óra, mikor kinyílt az ajtó, és megjelent Arnor. Katonai egyenruhájában, kalapban, méltóságteljesen elénk lépkedett, végül pedig tökéletes kecsességgel hajolt meg. Elgondolkodtam egy pillanatra: ezt mégis meddig gyakorolhatta? Hosszú csend következett, végül apám szólalt meg:

-Tehát mit is mondott az ünnepségen, fiatalember, hogy hívják?

-Arnor Roaton, királyi felség- mondta Arnor enyhén ismét meghajolva.

-Nos, Roaton úr, nem szükséges ennyit hajlongania. Már csak azért is, mert ha lesz szíves alávetnie magát egy varázslatnak, talán hamarosan más hangnemben beszélünk majd.

-Miféle varázslat lenne az, felség?

-Egy gyors, fájdalommentes, kockázat nélküli vizsgálat.

-Mindenképpen ezt kívánja, felség?

-Igen.

-Akkor legyen meg- mondta Arnor. Apám felállt, behívta az ajtó előtt álló gyógyítónkat, és odavezette a fiúhoz.

-Ez az?- kérdezte a gyógyító.

-Nem ez, hanem ő!- csattant fel Roaton.

-Na de uram!- szólt a király parancsolón, mire mindketten megnémultak a vizsgálat közepéig. Akkor azonban apám kérdezett egy újabb kérdést Arnortól.

-Roaton, igaz? Tudja-e, uram, mit jelent a neve?

-Tudom, felség. Azt jelenti, királyfi.

-Szülei vezetékneve is ez?

-Nem, felség.

Ekkor újabb csend állt be egészen a vizsgálat végéig, akkor a gyógyító odaintette maga mellé apámat. Egyik keze fölött egy csillogó ezüst gömb lebegett, mintha egy lufit befújtunk volna csillámporral, most kinyújtotta a másik kezét apám felé. Vele hamarabb végzett, az ő „adatait” egy arany színű gömbben tárolta el.

-Ha amikor egymáshoz érintem a kettőt, szikrázik és eltaszítják egymást a gömbök, felséged tudja, mit jelent, ha összeolvadnak, úgyszintén.

-Tudom- bólintott a király, és láttam, hogy nagyot nyel. Halántékán megduzzadt az ér, arcába szökött a vér. Szegénykém, nagyon izgult. És elérkezett a pillanat. A gyógyító lassan elkezdte egymáshoz közelíteni a két gömböt. Szikrák pattogtak a kettő között, láttam, hogy apám szörnyen elsápad, aztán láttam azt is, hogy halványan elmosolyodik. Végül a két gömb között már csak pár centi volt a távolság. És akkor olyan dolog történt, amire senki sem számított a szikrázás után: az arany gömb szinte magához húzta az ezüstöt, és a kettő egymásba olvadt.

-Felség, szabad tudnom, mi is volt ez?- szólalt meg pár perc után Arnor, aki semmit sem értett az egészből. Apám egy intéssel elküldte a gyógyítót, így megint csak hárman maradtunk.

-Arnor- szólt-, ne hívj többé felségnek.

-Mi?- nyögte a fiú.- Uram, miért hív a keresztnevemen? És miért tegez? Jól érzi magát? Szörnyen sápadt...

-Jól vagyok. Soha jobban nem voltam...- és némi habozás után hozzátette:- Fiam.

-Fiam?!- kiáltotta Arnor.

-Igen. Tegnap este, ahogy megláttalak, eszembe jutott, hogy volt egyszer egy fiam is. Erísia ikertestvére. Azonban ostoba voltam, elvetettem. Féltem, hogy olyan rossz király lesz, mint én. Ahogy azonban tegnap este rád néztem, rájöttem, hogy mekkora ostobaságot csináltam, és bár megpróbáltam elfelejteni a tettem, azt a nevető gyermekarcot nem tudtam. Arnor, ez a te arcod volt. Azok, akiket te a szüleidnek hittél, csupán általam felbérelt gyámok voltak, és éppen azért adták neked a Roaton nevet, hogy bármikor megismerjelek, ha bemutatkozol.

-A...- hebegte a testvérem lesújtva.- A király... Az apám?

-Igen, Arnor, én vagyok- sóhajtotta a király, és az ifjú vállára tette a kezét. Egy másodpercig maradtak így, aztán Arnor hirtelen apánk karjába vetette magát. Úgy örültem, mint még soha. Odaszaladtam hozzájuk, és mindkettőjüket átöleltem.

-Az én igazi családom- sóhajtott boldogan fel Roaton.

-Úgy ám!- mondta apa.- És most már szó sem lehet arról, hogy katonaként keresd meg a pénzed, velünk fogsz lakni itt, a palotában.

-Nem!- kiáltott fel a testvérem.

-Nem?

-Nem. Én... Én még szeretném befejezni a kiképzésem Tolomir kapitánynál.

-Felelősségteljes fiú vagy, jó király leszel- mondta mosolyogva a király, és összeborzolta Arnor haját. Talán ez volt életem legboldogabb napja.