3. fejezet

Merénylet

Hetek teltek el. Feleségem lett Nola, a házasságot el is háltuk... Nem voltam boldog. Igyekeztem minél kevesebb időt tölteni vele. Egyszer, mikor vadászatból tértem haza, ágyamon feküdt, egy vékony, áttetsző hálóingben, mely mellkasán eléggé szét volt nyitva. Rám nézett, s így szólt:

-Hát nem hiányzom neked, hogy mindig elmégy?

-Menni kell, nincs mentség- feleltem, leültem mellé, mire ő szép lassan elkezdte kigombolni a mellényem, aztán az ingem.

-Holnap is mész?- suttogta.

-Igen.

-Akkor legalább éjszaka légy enyém.

És hadd ne részletezzem, mi történt. Pár órával később, hajnalodott, talán négy óra lehetett, éreztem, hogy feláll. Nem nyitottam ki a szemem, de a fülem annál inkább. Talán csak inni megy, szokott ilyet. De nem hallottam vízcsobogást, és ráadásul túl hamar is tért vissza. Gyanakodtam. Hallottam, amint egy poharat tesz le az éjjeliszekrényre, megkockáztattam, hogy kipillantsak szempilláim alól.

A pohár csakugyan ott volt, valami sötét folyadékkal, Nola fölötte állt és egy ezüst kis tűbe szívta éppen fel egy gomb segítségével. Gyorsan lehunytam ismét a szemem, megvártam, míg letérdel mellém az ágyra. Sejtettem, mikor emeli föl a tűt, hogy belém szúrja, és akkor megszólaltam még mindig csukott szemmel:

-Nem ajánlom- éreztem, hogy összerezzen, kinyitottam a szemem.

-Ébren vagy?- kérdezte tágra nyílt szemekkel.

-Látod. És én is látom, hogy mire készültél.

-Meg is teszem!- ismét felemelte a kezét, de megragadtam a csuklóját és másik kezemmel elvettem tőle a szúrófegyvert.

-Kétlem. Most pedig tűnj el, mielőtt a saját kezemmel fojtalak meg!

-Nem tennéd meg...

-Igaz, hiszen nőt ölni szégyen. De a sárkány nem ismeri az illemet- azzal meglódítottam. Leugrott az ágyról, kiborította a pohárból a folyadékot, de úgy ahogy volt, hálóingben kiszaladt. Sápadtan figyeltem, ahogy eltűnik, aztán az éjjeliszekrényre néztem, ugyanis sistergést hallottam. Az a sötét folyadék marta szét a szekrényt.

Másnap apám magához rendelt. De ez már egy másik történet.