Alexa
Mikor a két fiatalember Doverben partra szállt, Angliában sűrűn szakadt az eső. Raoul szitkozódott, Lajos azonban egy szót sem szólt. Úgy látszott, örök búra adta a fejét. Hagyta hát, hogy barátja berángassa egy fogadóba. Szobát foglaltak, és ételt kértek. Kaptak is, igaz, hogy a fogadós alig akarta elfogadni a francia sou-t. Nem kívántak túl sokáig ott maradni, csak az eső végét szerették volna kivárni. Azonban az időjárás nem kedvezett nekik. Az angolok, különböző esőkabátokban és köpenyekben jártak-keltek az utcákon, anélkül, hogy megáztak volna. Hanem barátainknak csak egy vékony tavaszi köpeny volt valahol a ládájuk aljára rejtve. Két teljes órát ültek odabent, mire elállt az eső. A Napot ugyan nem látták, de legalább meg nem áztak.
Az út Doverből Londonba hosszú. És esős. A száműzötteknek egészen kedvét szegte a borús idő. Raoul sem énekelgetett már többet, csak bambult némán maga elé, Lajos pedig napról napra gyakorolta a részegséget: ki sem józanodott, már berúgott ismét. A kocsmákban és fogadókban minden szép lánynak mondott egy-két bókot, vagy megtapogatta őket, jóllehet ezt néha pofonnal jutalmazták az udvarlók vagy apák.
De aztán csak odaértek. Mármint Londonba. És itt következett a neheze. London nagy város, ők pedig ketten vannak csak, hogy átvizsgálják, és kinyomozzák, hogy vajon hol lakhat Raoul állítólagos unokahúga. Raoul tudott egyetlen útba igazító szót: Knightsbridge. Lajost az sem érdekelte, ha ismét fogadóban kell aludniuk. Azonban Raoul így szólt hozzá:
-Figyelj, Lajos. Te minden áldott nap holtrészegre iszod magad, és már alig maradt pénzünk. Ha így folytatod, alhatunk a Temze partján!
-Ugyan, menj már! Csak megtaláljuk még ma azt a nőt- legyintett a megszólított a vállát vonogatva. Raoul csak a fejét rázta, de nem szólt semmit. Tökéletes angol kiejtéssel útbaigazítást kért egy arra járó koldustól. Az megmondta, merre találhatják a környéket:
-Tessenek elmenni a Buckingham palota kertje mögött, ott aztán forduljanak balra, és már ott is lesznek Knightsbridge-ben- erre a fiatalember egy guineát dobott a koldusnak, aki ezt mély hajbókolások közepette köszönte meg. Aztán útnak indultak.
Nem tévedtek el, de amint elérték céljukat, újabb akadályba botlottak. A zsúfolt, keskeny utcákon lóval aligha tudtak volna haladni. Gyalogszerrel mentek tovább. De így sem tudták meg, hogy hol lakhat Raoul rokona. Már a Montpelier Streeten jártak, amikor a szőke fiatalember felpillantott, és hirtelen elkiáltotta magát:
-Itt vagyunk, Lajos!- erre a társa lassan emelte fel tekintetét. Egy magas ház előtt álltak. Nem is ház volt, inkább palota. Olyasmi, mint az ő házuk Párizsban. Hát még itt is a múltat látja! Sóhajtott, és lehajtotta a fejét, míg Raoul keményen megzörgette az ajtót. Egy kapus nyitotta ki, öreg volt, és láthatóan igazi angol: szakállán látszott a sör, sűrű, összevont szemöldöke éppen olyan borús tekintet fölött foglalt helyet, mint maga az időjárás. Ősz haja alapján valami hatvan éves lehetett.
-What do you want34?- kérdezte elég parasztosan. Raoul, bár felszegte a fejét, úri módra válaszolt.
-Does Ms. Alexa Fane live here35?
-Yes- és azzal beengedte őket. Keskeny udvarra léptek be, onnan pedig egyenesen mentek tovább a palotába. Lajos nem mutatott különösebb érdeklődést, azonban társa majd' kiugrott a bőréből. Ahogy beléptek, Lajos felemelte a fejét.
Meglepődve tapasztalta, hogy a palota nem holmi puccos, egyedülálló macskának a kuckója, hanem sok kis, huncut cicának. Egyszóval: bordélyház. Legalábbis az alsó emeleten biztos. Szebbnél szebb lányok és nők keringtek ott, néhány férfi is élvezte társaságukat. A kapus megszólította az egyiket, és valamit mondott neki, mire az felszaladt az emeletre.
Raoul türelmetlenül álldogált, Lajos pedig már válogatni látszott a hölgyek között. Ekkor a lépcső tetején megjelent egy bájos teremtés, bár öltözete nem sokban különbözött a többiekétől. Dekoltázsát a mélyen kivágott bársonyruha nagy részben látni engedte, egyik oldalán a szoknya rész egészen combjáig fel volt hasítva, látást engedve formás lábára. Haja gyönyörű, csillogó barna, szeme smaragdzöld, ajkai vörösek akár a rózsa. Megkapó szépség!
Lajosunk is rajtafelejtette ám a szemét, nem annyira az arcán, mint amennyire keblein... Csakhogy mire észbe kapott, Raoul már mellette sem volt, nyomban a nő előtt termett, aki szintén elég fiatal volt, és udvariasan kezet csókolt neki. Valamit halkan beszéltek, miközben lejöttek a lépcsőn, azonban angolul. Hát igen, az idegen nyelv sosem volt az egykori hadnagy erőssége, pláne most, másnaposan...
Legnagyobb meglepetésére, mikor a hölgy már előtte állt, (és így közelebbről az idomai még inkább szembetűntek) franciául szólt hozzá:
-Szép napot, uram- mondta bájosan mosolyogva.- Alexa Fane vagyok, Raoul unokahúga.
-Lajos- hebegte a fiatalember, de családnevet nem mondhatott, hiszen ő most egy száműzött. Azoknak még családja sincs. Alexa azonban nem faggatta, csak mosolygott.
-Hallom, nálam fognak maradni. Ez esetben biztosíthatom a lányok szolgálatainak ingyenességét. Ha ugyan van rá igénye- tette hozzá egy sunyi pillantással végigmérve Lajost.
-Kedvemre lenne, asszonyom!- kiáltott fel a fiatalember. Raoul kuncogott.
-Hát akkor, kérlek, Lajos, hogy tegezz- mondta a nő, miközben két örömlánynak intett.- A lányok megmutatják a szobádat. És ha kéred, mást is- huncutul kacsintott, majd Raoul kezét megfogva elindult fel a lépcsőn. Hamar eltűntek egy szobaajtó mögött.
Lajost pedig karon fogta a két lány, és egy másik szobába vezették. Gazdagon berendezett helyiség volt. Baldachinos ágy, remekül hímzett takaróval, hatalmas szekrény, egy tükör, vastag szőnyegek, gyönyörű festmények. A fiatalembert azonban a lányok kötötték le.
Láthatóan testvérek voltak, ugyanis mindkettőnek koromfekete volt a haja, arcuk minden vonása megegyezett, bár egyikük némileg fiatalabb volt, és a szemük színe is eltért: az egyiknek világosbarna szeme volt, a másiknak sötétkék. Alakjuk pompás. Érthető is, miért keltették fel Lajos figyelmét. Azonban ő most nem nőkre vágyott, hanem egy kis józanabb magányra. Elküldte hát őket, körülnézett a szobában, ledőlt az ágyra.
Este, vacsora után, felfedező körútra ment. Látta, hogy barátja, és unokahúga bemegy ismét abba a szobába, amibe érkezésükkor, de különösebben nem ügyelt rá. Amúgy is: majd' szétszakadt a feje. Ezért volt jó berúgni mindig. Nem voltál másnapos, nem volt fejfájásod sem. Lassan sétálgatott az emeleten, ahonnan tökéletesen látta a lent „dolgozó” lányokat. Csodálta őket, bámulta kaján vigyorral, de nem kért egyet sem.
Már talán ötödszörre haladt el az ajtó előtt, ahonnan érdekfeszítő hangok szűrődtek ki. Halk, elfojtott nyögések, erőlködés által kiváltott morgások. És még valami ütemes csattogás. A fiatalember nem bírta megállni, hogy a kulcslyukon be ne lessen. Amennyiben, kedves olvasóm, piszkos fantáziával rendelkezel, tudom, mit képzelsz. De össze kell törnöm ezt az illúziót.
Odabent Raoul egy rövid tőrt lóbálva rontott előre Alexára. A nő felnyögött, ahogy maga elé kapott kezével, erejét megfeszítve visszalökte a fiatalembert a szoba másik végére. Már nem abban a szép, kacér ruhában volt. Nadrágot viselt, Lajos meglepetésére, bal kezében ő is tőrt szorított. Előretáncolt, és megpróbálta ledöfni Raoult. Az úriember gyorsan elugrott, tigrisbukfencezett, és máris felpattant. Az egész mutatványban annyi hiba volt, hogy tőrét elhagyta félúton. Alexa most odament hozzá, a pengét a mellkasának nyomva egészen a falig kényszerítette.
-Utolsó szavak?- kérdezte pajkosan.
-Várj!- suttogta Raoul.
-Nem egy fényes választás.
-Csak hiszed, kedves- dorombolta a fiatalember, hirtelen lefogta Alexa tőrt tartó kezét, és forró csókkal illette az ajkát. A nő nem is próbált ellenkezni, sőt viszonozta a csókot. Egymásra mosolyogtak, aztán egy falba rejtett kapcsoló segítségével Alexa megnyitott egy rejtett ajtót. Előre tolta a fiatalembert, utánament, és többé nem látta őket Lajos.
-Ez aztán az unokahúg...!- dörmögte Lajos.- Ms. Alexa Fane, Raoul megannyi név alatt rejtőzködő szeretője!
34Mit akarnak?
35Itt lakik Miss Alexa Fane?
