A győzelemnek ára van
Avagy
Tous pour un, et un pour tous!
Hétvégén a testőrség valóban elindult az Egyesült Tartományok felé. Lajos még mindig megtört hangulatban volt, hiába vigasztalta D'Artagnan:
-Ugyan, fiam! A férfi legyen férfi. Az első szerelem mindig meghal egy idő után.
Ez azonban ahelyett, hogy segített volna, csak rontott a helyzeten. Egészen addig, amíg a kapitány be nem mutatta még pár testőrnek, akik onnantól kezdve mindenféle szórakozóhelyre magukkal vitték.
Jártak ők kocsmába, bordélyba, ettek, ittak, mulattak. Élvezték az életet. Lajos eleinte nőt látni sem akart, de aztán, mikor egy szép lány átkarolta, és édes szavakat suttogott a fülébe, nem bírta megfékezni vágyát.
Nemesembert nevelt volna belőle René, sikerült is nagyjából. De ez a szerelmi csalódás egy kissé más irányba terelte. Nem ismerte többé az erkölcsöt: nőt nő után hódított meg. Mire odaértek a helyszínre, már mind a tíz ujjáról lógott egy-egy szép kisasszony.
Hamar elfeledte azt a régi románcot, jobban foglalkoztatták a csaták és az új szerelmek. Egy este, mikor győztesként vonult be a táborába a rá osztott emberekkel, és bement a lakosztályába, egy szép szőke nő várt rá. Nem olyan hirtelenszőke, mint Julie volt, hanem egyszerűen szőke. Kék szemét ráemelte a fiatalemberre. Az elégedetten látta, hogy a nő már régóta várja.
-Mikor jöttél, Lucie?- kérdezte lágy, mély hangján, ami tökéletesen megegyezett a Renéével.
-Azt mondtad, négy körül itt leszel. Jöttem- felelte suttogva a nő-, de te nem voltál itt.
-El kellett foglalnunk egy várost...- és mivel Lucie olyan haragosan nézett rá, gyorsan hozzátette:- Sajnálom, kedvesem!
Azzal lekapta az egyenruháját, ingét kigombolta, és leült Lucie mellé az ágyra. A nő hízelgően bújt hozzá. Amint feltekintett rá, Lajos látta, hogy szemében ég a vágy. Odahajolt hát hozzá, és megcsókolta lágyan. Innentől nem volt megállás.
Bár a fiatalember próbálta lecsillapítani kedvesét azzal, hogy egyre hajtogatta neki:
-Itt meghallhatnak...Táborban asszonnyal enyelegnünk nem lenne szabad! Mi lesz, ha valaki meghall?
És bár próbálta lenyugtatni kedvesét (az egyiket a sok közül), minden egyes figyelmeztető szavát áthatotta a vágyakozás. Forrt a vére, és ezt kimutatta izzó szeme is. Lucie megesküdött, hogy nem fog hangoskodni. De ér is valamit az ilyen eskü ilyenkor? Nemigen. De ettől függetlenül jól érezték magukat.
A nő még Lajos ébredése előtt elhagyta a tábort, így az ifjú egyedül készülődött. Éppen a kalapját tette fel, amikor berontott hozzá két cimborája, és vigyorogva rángatták ki a sátorból.
-Mi az?- kérdezte tőlük. Azok csak vigyorogtak és D'Artagnan sátrához húzták. Lajos egy pillanatra egészen megrettent. Meghallottak volna valamit is? Nem, az nem lehet. De ha mégis? Várt, hogy előjöjjön kapitánya. Az csakugyan hamarosan előjött. Arca sötét haraggal volt telve.
-Örülök, hogy látom, fiam- mondta neki.- Ezek az átkozottak keményen védekeznek. Azt akarom, hogy ma velem jöjjön. A tiszti sátorból mindent látni fogunk, és igencsak remélem, hogy most már beadják a derekukat.
-Uram, szerintem már nem tarthat soká- mondta Lajos.- Az egyik fogadóban azt hallottam, hogy fogytán van az élelmük...
-Nagyszerű!- kiáltott fel a kapitány, és egy kicsit felderült az arca. Aztán intett a hadnagyának, lóra ugrottak, és vágtattak is a csatába. Fej fej mellett, kapitány és hadnagya, avagy mester és tanítványa.
Amikor odaértek, már javában dörögtek az ágyúk, csattogtak a kardok, ropogtak a muskéták. Az erődítmény falain hatalmas lyukak tátongtak, körös körül holttestek, és egyéb leszakadt testrészek. Fülsüketítő zaj uralta a környéken, de a falakon túlról már füst szállt a magasba. D'Artagnan rögtön a tisztekhez vágtatott, nyomában fiatal tanítványával. Rendelkezett, osztotta a parancsokat: ne őket küldjék ki, a másikat, amazt hívják vissza, előrébb az ágyúkat, és ilyesmik.
Eltelt pár óra, de az erőd még mindig az ellenségé volt. Hirtelen egy királyi futár állt meg a tiszti sátor előtt, és D'Artagnanhoz vágtatott. Lajos mindvégig ott állt mellette, tehát testközelből értesült mindenről. Azonban, hogy miféle iratot adott át a futár a kapitánynak, azt nem látta. Csak azt hallotta:
-Mindjárt végzünk- mondta ő.- A város negyedóra múlva kapitulál- valóban: a falakon már több királyi egyenruhát lehetett látni, mint ellenséget. A futár egy kis ládát is tartott a kezében. D'Artagnan, miután tovább olvasta a levelet, nyúlt a ládáért, hogy kinyissa. Mikor felnyílt a kis láda teteje, a kapitány meglátta benne a liliomos marsallbotot. Örömtől mámorosan emelte a magasba, mire minden tiszt, aki ott volt, elkiáltotta magát:
-Vive le France! Vive le maréchal25!
Ám ekkor a városból hatalmas robbanás hangja hallatszott, és amint odafordult, látta, hogy egy ágyúgolyó egyenesen Lajos felé száguld a levegőben. D'Artagnan elé ugrott, így őt találta mellkason a golyó. Lajos döbbenten kiáltott fel, mikor az újdonsült marsall térdre zuhant, aztán előrebukott, de kezéből a marsallbotot nem eresztette ki.
-D'Artagnan!- ordította a fiatalember nem törődve illemmel, udvariassággal. Odarohant hozzá, letérdelt mellé, és mikor az a kezét nyújtotta neki, megragadta. Engedte, hogy a sebesült rátámaszkodjon, és még egyszer felnézzen a falakra. A falakon már lobogtak a fehér zászlók, és megszólaltak a győzelmet hirdető dobok is.
Ekkor a marsallt elborította a vér, és ismét elterült a pázsiton. Egyik kezében a marsallbotot szorította, másikban Lajos kezét. Ekkor először a fiúra nézett, akinek szeme már kezdett megtelni könnyel, aztán fel az égre, és halkan suttogta:
-Athos, Porthos, au revoir! Aramis, à jamais, adieu26!
A tisztjei, akik körülállták, értetlenül néztek egymásra. Nem tudták, mit is mondott. Talán valami varázsszavak voltak? Vagy imádkozott a lelkéért? Akárhogy is, ilyen furcsa utolsó szavakat ők még nem hallottak. Azonban Lajos, ő nagyon is tudta, hogy mit jelentenek ezek a szavak, és hangosan felzokogott. Ráborult a marsall immár élettelen testére, és keservesen zokogott.
A tisztek is felfogták, hogy a fiatalember megértette, mit mondott D'Artagnan. Megvárták hát, míg egy kicsit megnyugodott, talpra segítették, és az egyikük megkérdezte:
-Bocsásson meg, uram- szólt hozzá. Lajos ráemelte vörös szemeit, és a futárt ismerte fel az úriemberben.- Mit mondott a marsall úr?
-Azt mondta...- kezdte a fiatal testőrhadnagy, küszködve könnyeivel- Azt mondta: Tous pour un, et un pour tous27!
25Éljen Franciaország! Éljen a marsall!
26Athos, Porthos, viszontlátásra! Aramis, Isten veled, örökre!
27Mindenki egyért, és egy mindenkiért!
