Alkony
Gyászomból az ellenséges parancsnok hangja rázott fel:
-Ti ott a barikádon, idefigyeljetek! Nincs semmi remény, túlerőben vagyunk, a városi tündék mind vacsoráznak vagy lefeküdtek aludni! Egyedül maradtatok! Adjátok meg magatokat, és talán kegyelmet kaptok! De ha nem, nem lesz kímélet, meghaltok!
A maradék csapatra néztem. Sebesültek, álmosak, éhesek, és mégis velem tartanak. Senki sem mozdult, senki sem jelzett, hogy el akarna menni. Felmásztam hát a barikád tetejére, és félig a seregnek, félig a testvéreimnek:
-Nézzünk farkasszemet a halállal, fiúk! Harcolunk, amíg csak bírunk! Fizetni fognak mindenért, fizetni minden emberért! Lesz új harc még, talán száz is, míg győz egy jobb világ!
Éljen kiáltásokkal fogadták ezt a rövid szónoklatot. Felkaptam puskámat, és célba vettem a parancsnokot. Első lövésre leterítettem. Az én példámat sokan követték, ám azok már nemigen találtak el senkit. Az ogrék vastag páncéljukkal és bőrükkel elállták a lövések útját. Láttam, hogy nem volt sok esélyünk. Az ogrék védelmében az ellenség hamar elérte a barikádot, és mi nem tudtunk mit tenni. Leugrottam hát a barikádról, és odakiáltottam a többieknek:
-Befelé! Be a Perdumba! Ott talán kitarthatunk!- azzal első voltam, aki beszaladt. Minden ajtót, ablakot gyorsan eltorlaszoltunk. Fegyverek voltak odabent, néhány töltény is akadt, talán sikerülhet, gondolta mindenki. Még én is, egy másodpercig.
Aztán hirtelen rémisztő dolog történt. Hatan álltak körülöttem, én középen hetedikként. Egy nagy dörrenést hallottunk, megremegett a ház, lepergett a vakolat, és iszonyú fájdalmat éreztem a fejemben. A többiek körülöttem holtan estek össze. Fuylle, Laurince, a többiek, mind... Kivéve Grandtre. Ő nem volt köztük. Azt gondoltam, elmenekült.
Felszaladtam az emeleti szobámba, próbáltam észrevétlenül az ablakhoz jutni, hogy rájöjjek, mégis mi volt ez az előző varázs. Mert biztos, hogy az volt... Ahogy beléptem, alkoholszagot éreztem, és horkolás ütötte meg a fülem. Grandtre volt. Az ágyamon feküdt kidőlve, tátott szájjal aludt. Bizonyára ismét eltévesztette a szobáját. Lépteim zajára kinyitotta a szemét.
-Anjelros?- nyögte, és felült, mintha nyomban kijózanodott volna.- Mi történt?
-Csak az, hogy leverték a forradalmat- suttogtam. Hallottuk, ahogy betörték az ajtót. Nemsokára meg is jelent néhány tünde az ajtóban. A nagy ablak előtt álltam, Grandtre mellettem. Kihúztam magam, és a derekamra kötött lobogónkat a magasba tartottam.
-Via qe riolvuson!- kiáltottam. Grandtre megismételte. Ránéztem, és láttam kigyulladni szemében azt a tüzet, amely az enyémben oly gyakran lobogott. A fülemhez hajolt, míg a katonák töltötték fegyvereiket.
-Ugorj le- súgta. Elsápadtam.
-Mi?! Inkább lőjenek le, de nem töröm ki a nyakam szökevényként!
A katonák felemelték puskáikat és íjaikat. Mellkasomon kigomboltam az inget, még a támadás alatt, pontosan célozhattak, ha akartak. Láttam megfeszülni minden egyes vonásukat, mely azt jelezte, hogy mindjárt lőnek. Ám a lövés pillanatában Grandtre megragadta a vállam, kilökött az ablakon, maga pedig utánam ugrott.
