Egy kalóz eszméi
Reggel háromnegyed kilenckor ébredezett Julien. Bambán körülnézett. Bessy, fejét meztelen, izmos mellkasán nyugtatva aludt mélyen, édesen. Az ifjú elgondolkozott.
-Tulajdonképpen, ha megnézem, Bessy már nem a régi. Ahogy ez az egész kupleráj sem. Nem itt van az én helyem. Itt a férfi, ha bejön, egy kör után eltűz... Nekem egy olyan hely kell, ahol pezseg az élet. Itt persze mindenütt találok egy kicsit több kedvet, mint ebben a semmiben... És még rum sincs. Ideje más vizek felé nézni, nem csak a környéken maradni.
Azzal felemelte Bessy-t, és a párnára fektette, aztán felöltözött, s egy szó nélkül távozott.
Egyenesen a kikötőbe ment. A hajója, a Szentháromság még a helyén volt, ami így volt jó. Azonban ki volt száradva, és ő, Julien de Connasse nem fog csak azért visszamászni a hajójára, hogy igyon. Észrevett egy kocsmát, bement.
-Csapos, egy korsó sört!- kiáltotta, mikor már elég közel ért a pulthoz. Leült egy székre, felkönyökölt a pultra és várt. A legényei közül is tanyázott ott pár, na meg Bessy ribijei is igyekeztek felszedni egy-két matrózt. És természetesen mindig akadt néhány idegen is. Julien mellett egy fekete, vörösen melírozott hajú férfi ült. Szögletes arcán néhány heg volt, nem volt újonc a szakmában. Connasse-t méregette egy eléggé megmagyarázhatatlan tekintettel.
-Mi van, sosem láttál még kapitányt?- vakkantotta oda neki Julien mogorván a korsó söre fölött. Az idegen felvonta a szemöldökét.
-Kapitányt éppen láttam, de nem ilyen fiatalt- dörmögte.- Mi a neved, fiú?
-Ki kérdezi?- az idegen szája megrándult.
-Az, aki nagy lehetőséget kínál neked.
-Hogyne...
-Figyelj rám jól, Julien de Connasse!- szólt hirtelen egész más hangon a férfi, és furcsa, sárga szeme megvillant, amint közelebb hajolt.
-Az imént még nem tudtad a nevem!...- kiáltotta a fiatalember, mire az idegen megragadta a karját.
-Figyelj ide! Te nem az vagy, akinek hiszed magad. Nem azért lettél húszévesen kapitány, hogy csak kisebb hajókat fosztogass, és kurvákkal mulass. Neked feladatot szántak az égiek.
-Hagyjál már a hülyeségeiddel- lökte odébb a férfi fejét Julien.- Nincs rád szükségem, főleg nem az idióta papolásodra. Azt akarom, hogy az emberek végre elismerjék, hogy Julien de Connasse nem egy utolsó szarházi, nem egy mocskos kurafi, hanem egy igazi, vérbeli kalóz, sőt több! Azt akarom, hogy az egész istenverte világ hallja, ismerje, félje a Connasse nevet! Nem érdekelnek mások marhaságai, nem érdekelnek a ribancok, sem az, hogy hány emberen kell ezért átmennem, mennyien fognak meghalni. Megmutatom az emberiségnek, hogy ez a húszéves kölyök igenis képes meghódítani a világot.
És annyira belelendült a monológjába, hogy felpattant az egyik asztalra, és már nem csak az idegenhez, hanem az összes fickóhoz szólt, aki a kocsmában volt.
-Ide figyeljetek, kalózok! Szabadok vagyunk mi most?
-Nem!- zengte a kocsmában ülők csapata.
-És azok akarunk lenni?
-Igen!
-Akkor nem az a megoldás, hogy menekülünk, amint meglátunk egy hadihajót. Kis, teherszállító hajók fosztogatásával nem érünk el semmit. Nekünk több kell! Ennek a romlott, törvényfüggő világnak véget kell vetni! Az ember szabadnak született. Az a kikúrt törvény ezt, mindent, de ezt az egyet nem engedi: a szabad akaratot! Azt hagyja, hogy úgy ugrálj, ahogy a feleséged vagy az anyád, apád mondja. Azt hagyja, hogy ugorj a kútba, ha valami főmufti azt mondja. De azt nem, hogy te döntsd el, mit akarsz! Kalózok, testvéreim! Mi értjük, mi a szabadság, mert amikor a vizet szeljük, szabadok vagyunk. Hiszem, hogy egyszer lesz egy földrész, amelyet mi uralunk, és azon át az egész világot! Elterjed az eszme, és hamarosan az egész Föld nem lesz más, csupán egyetlen, szabad ország!
-Éljen!- harsogták a kocsmában, ahol időközben még több kalóz gyűlt össze.- Éljen Connasse! Éljen a kapitány!
Valaki egy rumosüveget hajított Julien felé. A fiatalember a szeme sarkából észrevette ezt, és elkapta az üveget. Fogával kirántotta belőle a dugót, aztán nagyot húzott. Az éltető nedű kifolyt az ajkán, végig a nyakán, eláztatva hófehér ingét mellkasán. De ő mindezzel nem törődött. Odavágta a falhoz az üveget, és elordította magát:
-Éljen a szabadság!
