Vissza Párizsba
Borús reggelre ébredtek, az égen fekete felhők gyülekeztek. Olivier, jóllehet, hamarabb felébredt, mint felesége, nem mozdult el mellőle. Mosolyogva figyelte a fiatalasszonyt, kinek bizonyára édes álma volt. Andrée mosolygott álmában, homlokán izzadtság gyöngyözött, hosszú szempillái kissé rebegtek. Fejét férje mellkasán nyugtatta, szívverését hallgatva álmodott.
Olivier elgondolkozott, s elillant ajkáról a mosoly. Felsóhajtott, mire párja kinyitotta a szemét.
-Jó reggelt- szólt lágy hangon.
-Neked is, kedvesem- mondta Olivier, anélkül, hogy rápillantott volna. Andrée felült, odahajolt férje fejéhez, mélyen szemébe nézett, úgy kérdezett.
-Mi bánt? Tegnap még nem voltál ilyen rossz kedvű.
-Vissza kell mennem Párizsba- felelte egyenesen a férfi.
-Minek? Hiszen csak most jöttünk!
-Te itt maradsz- határozottan nézett Andrée szemébe.- Elhoztalak téged, hogy óvjalak a forradalomtól, de nekem vissza kell mennem. Nem fogom most magára hagyni a királyt.
-És a királynét- suttogta a nő és szemében máris megjelent a féltékenység.
-Nem azért, mert szeretem!- felelt a ki nem mondott gondolatra Olivier.- Kötelességemnek érzem, annyi év után, hogy megnézzem, mi lesz a sorsuk... Bár sejtem, mégis nehezemre esik elhinni, hogy ilyesmire képes lehet a nép.
-Vigyázz magadra, Olivier- mondta Andrée és könnyek gyűltek a szemébe.
-Sose félts, Andrée- mosolygott a férfi, és felöltözött. Kék bársonykabátot vett fel, egy sötétbarna, lábára feszülő nadrágot, fényesen csillogó fekete csizmát. Kalapját a fejébe nyomta, kardját felcsatolta. Megcsókolta feleségét, és kisietett.
Odakinn már felnyergelve várta hű hátasa. Felpattant rá, kivágtatott a kapun, de mielőtt eltűnt volna a fasor alatt még visszaintett Andrée-nek, aki az ablakból figyelte. Ahogy vágtatott, észrevette az őzbakot, akit a minap láttak. Nem messze tőle, vele együtt haladt egy jó darabig.
Azonban hagyjuk mi el ezt a magányos, siető lovast, térjünk vissza a palotába. A grófné, alighogy elvesztette szem elől férjét, behívta szobalányát, hogy segítsen neki felöltözni, és nyergeltessen fel egy lovat a számára. A szobalány értetlen képet vágott ugyan, de végrehajtotta a parancsot.
Andrée nem grófnéhoz méltó öltözetet választott. Nadrágot öltött magára, inget, hosszú kabátot, kölcsönvette férje kalapját és lóra ült. Mi volt a garancia, hogy nem támadnak meg az utakon egy magányos lovast? Semmi. De még mindig kisebb volt a kockázat, mintha egy magányos nő alakjában indult volna el. Hogy hová ment? Párizsba.
