Részletek Rindír király naplójából
Alku, amit sosem hittem volna
Levelet írtam. Hogy kinek? Egy olyan személynek, akire talán nem is gondolna senki. Nergrognak írtam, az ogrék királyának. Nem, nem bolondultam meg, csak látom, hogy én egyedül nemigen bírok el a forradalommal, márpedig ennek egy héten belül véget kell vetni, különben a többi, bágyadt senki is meglátja, hogy van esély a leváltásomra...
Azt már kiderítettem, hogy Nola és apja uszítására támadtak meg minket még annak idején. És mióta ez a két szemét tünde felnyitotta a szemüket, igényt tartanak néhány területünkre. Ezt már akkor is tudtam, amikor tanácskozásra hívtam levelemben Nergrogot.
Másnap meg is jelent. A trónteremből a tanácsterembe vezettem. Nem volt ott senki, csak két őr, az egyik tünde (Tolomir volt), a másik ogre. Volt alkalmam megnézni most magamnak azt a páncél nélküli, királyi rongyokba öltöztetett gorillát. Bár egy gorilla sokkal szebb.
Nagy, kerek fején alig meredezett az ég felé pár hajszál, apró, vörös szemei gyanakvóan méregettek, állkapcsa előre ugrott, így alsó szemfogai kilógtak szájából. Hatalmas, kétajtós szekrény volt, zöldeskék bőrrel. Gyönyörű darab...
-Rindír- morogta.- Miről akarsz tárgyalni?
-Nergrog- feleltem-, lenne egy ajánlatom. Tudod jól, hogy a városban felkelés tört ki. Nos, elég jól tartják ezek magukat, és szeretném nekik megmutatni, hogy nem félek segélyt kérni még egyik ellenfelünktől sem.
-Tőlem?
-Igen. Persze, gondolom, ingyen semmit nem tennél.
-Hát nem is!
-Ezt vártam. Ha jól emlékszem az ország déli részével igencsak szemezgettek, nem?
-De...- mondta, és gyanakvóan hunyorgott.- Csak nem adnád azt nekem, ha segítek?
-De igen. Áll hát az alku?- kezet nyújtottam neki.
-Áll!- belecsapott a tenyerembe, és barátságosan megszorította. Aztán meg vizsgálgattam, hogy minden csontom egy darabban maradt-e...
