Arhen
Mikor reggel Jenna felébredt, a férfi már nem volt mellette, csak az éjjeliszekrényen gőzölgött a friss tükörtojás. Nyújtózott egy nagyot és nekilátott. Remek íze volt, nem volt semmi rossz benne, tökéletesen volt elkészítve. Aztán felállt, és elindult körülnézni.
Ugyanazon a szürke folyosón kellett végigmennie, benézegetett a nyitott ajtókon, fűtötte a kíváncsiság, hogy mégis ki lehet ez a fiatalember, akit üldöznek, de aki ugyanakkor meglehetősen kedves volt hozzá.
Egy nagy teremben, amiben bútorok nemigen voltak, csupán fegyverek, meglátta őt. A megmentett férfiút, aki megmentette őt. Javában edzett, kardját úgy forgatta, hogy alig lehetett követni. Tehetséges egy ember, az biztos. Mikor észrevette Jennát, megállt.
-Jó reggelt- mondta mosolyogva.
-Neked is- mosolygott vissza a lány.- Köszönöm a reggelit.
-Semmiség, hidd el. Amúgy... Arhen vagyok.
-Jenna.
-Örvendek- biccentett Arhen még mindig mosolyogva, aztán rápillantott a falon függő fegyverek fölött az órára. Szája oldalra húzódott, ahogy vágott egy grimaszt. Letette a fegyvert, és katonai egyenruhába kezdett öltözni. Ugyanolyanba, mint amilyen az üldözőié volt.
-Mit csinálsz?- kérdezte az ágya szélén ülve Jenna kíváncsian, és olyan szemekkel figyelte a fiatalembert, mint ahogy egy kiskutya figyeli munkába készülő gazdáját.
-Öltözök.
-Jó, de miért? Miért ebbe a ruhába?
-Mert katona vagyok, Jenna.
-De hiszen egy ilyen ember lőtt rád!...
-Nem tudta, hogy én vagyok- felelte komoran a fiatalember, és felcsatolta kardját.
-Én ezt nem értem...- dünnyögte a lány.
-Elmondom akkor. Édesanyám őslakos volt. Bennszülött, ha úgy tetszik. Megölték... Mikor apám megtudta, hogy a gyilkos a legjobb barátja volt, felakasztotta magát... Én pedig megesküdtem, hogy bosszút állok. Éppen ezért lettem katona. Így juthatok a legkönnyebben annak a szemétládának a közelébe, aki most a város kormányzójaként ül és vakarja a tökét otthon...
-Értem- bólintott Jenna.- Nem mehetnék veled?
-Minek?
-Nem tudom... Félnék itt egyedül.
-Hiszen senki sem bánthat!
-Akkor is...
-Nem is tudja senki rajtam és immár rajtad kívül, hogy létezik ez a barlang.
-Akkor is...- és olyan ártatlan szemmel tudott nézni ez a lány, hogy Arhen rábólintott végtére is.
Viszonylag hamar beértek lóháton a városba, de a felén keresztül kellett nyargalni, hogy elérjék a bázist. Semmi probléma nem volt útközben, Jenna nézegette az embereket. Mindenki sürgött-forgott, intézte a maga ügyét, nem is foglalkozott a máséval... Micsoda emberek!
A bázison már ott voltak a katonák jórészt, csak néhányan hiányoztak. Arhen először leugrott a lováról, lesegítette Jennát, és odalépett az egyik cimborájához, hogy megérdeklődje, merre jár most a kapitány.
-A szobájában, ha minden igaz, de a névsorolvasásra úgyis kijön, tudod jól.
Arhen megköszönte, de nem várta meg a névsorolvasást, nyomban elindult az épület felé, céltudatosan, katonához illően, és intett Jennának, hogy kövesse. Végiglépkedtek pár folyosón, átugrottak pár lépcsőfokot, mire elérték a második emeleten a kapitány szobáját, ami egyben iroda is volt. Pontosabban a szobát egy boltív választotta el az irodától.
Most is az iroda részben volt a kapitány. Éppen falon függő kardját kötötte a derekára. Sötét, szinte fekete szeme, mely hidegvérről és fegyelemről árulkodott, jó erősen ki volt húzva; göndör, fekete haja ördögi glóriaként vette körbe fejét; állán két kis ördögszarvhoz hasonló, szintén fekete szőrzet virított; izmos testén feszült az egyenruha.
-Arhen- biccentett egyet felé elég szigorú tekintettel, pedig alig volt idősebb a katonájánál, ugyanis Jenna, szerencsére jó érzéke volt az ilyenhez, látta, hogy a kapitány harmincegy éves.
-Igen, kapitány- mondta Arhen, majd Jenna felé intett.- Ő itt Jenna. Egy szerény lány, akinek menedékre lenne szüksége, de a házamban nem volt szívem hagyni, hisz fél.
-Értem- a kapitány most ránézett a lányra, mélyen bólintott, de háta mögött összekulcsolt kezeit meg nem mozdította. Tekintete továbbra is hideg maradt, ahogy összefonódott Jennáéval, mégis megmozdított a lányban valamit. Mint amikor a gyárban meghúzunk egy kart, és indulnak az óriási fogaskerekek.
-Maradhatna esetleg a felügyeleted alatt, Semadar?- kérdezte a katona, nyomban bizalmas hangot ütve meg. A férfi felkapta a fejét.
-Megmondtam már neked, hogy ne hívj itt így, hiába vagy a barátom- dörmögte, aztán bólintott.- Igen, maradhat. Ma úgysem terveztem semmi komolyat.
-Hálásan köszönöm!- szorongatta meg barátságosan a kezét Arhen a kapitányának, és kiviharzott. Semadar, a fiatalember távozása után, hosszan nézett Jenna szemébe, de egy szót sem szólt. Aztán csak fejével intett, hogy tartson vele.
