16. fejezet

La recherche

Délután Tréville kapitány és négy testőre kihallgatást kértek a királytól. Megkapták, jelen volt a bíboros úr is. Hamar ráterelték a szót az eltűnt lányra, Tréville pedig felmutatta Rochefort gyűrűjét, melynek láttán a bíboros arcából kifutott a szín. D'Artagnan rákérdezett, hogy hol tartózkodik jelenleg a gróf, de Richelieu nem mondott semmit. Ám mikor már őfelsége szólította fel a feleletre, kénytelen volt válaszolni.

A bíboros azt felelte, hogy jelenleg a Tuileriák kertjében kell lennie, ott gondoskodik arról, hogy az őrségváltás megfelelően menjen. Hozzátette sunyi szemét megvillantva:

-Ha sietnek, még elcsíphetik.

A négy testőr nyomban elhagyta a palotát, és átvágtatott a kertbe. Éppen látták, amint Rochefort kifelé jön, és elindul lakhelyével vagy a palotával ellentétes irányba. Porthos már-már utánaszólt, de barátai elhallgattatták és némán követték a grófot.

Miközben igyekeztek az árnyékban maradni vagy elvegyülni a tömegben, hogy az egyre-másra hátrapillantó Rochefort ne vegye őket észre, D'Artagnan látta, hogy Athos a pisztolyán nyugtatja kezét. Elértek egy viszonylag nyomorultabb negyedbe, közel a Csodák Udvarához. Rochefort megállt egy ház előtt, körülnézett, és bement.

A négy testőr közelebb osont, belestek az ablakon. Még éppen látták, ahogy a gróf vörös köpenye eltűnik egy ajtó mögött. D'Artagnan megpróbálta kinyitni a bejárati ajtót, ám azt Rochefort bezárta.

-Gyerünk az ablakon- szólalt meg a hadnagy morcosan. Athos a fejét rázta.

-Túl hangos. Ha Porthos felfeszíti az ajtót, halkabban bejutunk- mondta. A nagydarab férfi bólintott, és már neki is látott. Feje elvörösödött az erőfeszítéstől, de végül is sikerült neki megnyitni az utat. Csöndesen mentek be, ellopakodtak az ajtóig.

Aramis lenyomta a kilincset, és örömében majdnem felkiáltott, mikor nyitva volt az ajtó. Athos ment előre, és majdnem lezuhant, ugyanis csupán két lépésnyi hely volt, utána lépcső következett az ajtó túloldalán. Ha nincs ott D'Artagnan, hogy megtámassza, minden bizonnyal elesik. Némán folytatták útjukat lefelé, lélegzetüket is visszatartva, fülüket hegyezve. Még hallották Rochefort lépteit. Egy idő után a lépcső elfogyott, egyenes talajra értek. Egy nagy teremben álltak, melynek egyik oldalát fáklyák világították meg, a másik oldalon hordók sorakoztak.

Óvatosan közelebb merészkedtek, Athos előkészítette pisztolyát a lövésre. Körülkémleltek, nem találták Rochefort-t sehol. Egyetlen nyom sem látszott, ugyanakkor ajtó sem volt, amin át távozhatott volna. A testőrök tanácstalanul néztek össze.

-Nem hiszem el!- dörögte Porthos, és hangját még inkább erősítette a kőfelek üres visszhangja.

-Chut1!-szólt rá Aramis, és a fülelő Athos felé intett.

-Halljátok?- suttogta a fiatalember.- Mintha... Valami égne- D'Artagnan egyetértően bólintott, és lekapott egy fáklyát a falról, hogy közelebbről megvizsgálhassák a hordókat. Az egyik sötétebb sarokban, mintha aprócska fényforrást láttak volna. Közelebb mentek, és elsápadtak attól, amit láttak. Athos gyorsan kikapta D'Artagnan kezéből a fáklyát, mielőtt az egyik hordóhoz hozzáérinthette volna.

-Puskapor!- kiáltották.

-Oltsuk el a taplót!- mondta a hadnagy és megpróbálta tényleg kioltani az egyik hordóhoz közeledő fénycsóvát. Athos odébb rántotta.

-Hagyd el, fiam, inkább rohanjunk, ha látni akarjuk még valaha az eget!- azzal olyan őrült futásnak eredtek, mintha maga a Sátán kergetné őket. Tehát előkészített csapda volt az egész, Rochefort tudta jól, hogy követik.

Alighogy zihálva kirontottak az utcára, a hátuk mögött hatalmas dörrenés rázta meg a földet. Az épület ablakai kitörtek, néhány repedés cikázott végig a falakon, de végül is nem dőlt össze.

-La recherche été échoué2- nyögte Athos olyan búval, amelyet már rég láttak tőle barátai.

1Csitt!

2A keresés eredménytelen volt.