Nyomozás
D'Artagnan hadnagyuk vezetésével a testőrök megérkeztek Tréville házához. Alaposan körülnéztek, nyomokat keresve, bármit, ami utalhatott arra, hogy ki tette, esetleg egyáltalán ott történt-e a támadás. Athos egyre inkább belesüllyedt abba a mély melankóliába, melyet még Milady idézett elő. Aramis és Porthos annyira próbáltak segíteni, hogy mindent nyomnak címeztek. Még egy egyszerű kavicsot is a járdán...
A hadnagy, négyük közül a legfiatalabb volt az egyetlen olyan, aki használható nyomot talált. Egy zsebkendő. Fehér, batiszt anyag, gyönyörű csipkékkel a sarkain.
-Nem a Damienne-é. Azt nagyon jól ismerem- szólalt meg Athos a fejét ingatva.
-C.B.- olvasta a gascogne-i.- Még akár Constance Bonacieux is lehetne...- sóhajtott, és felnézett az égre. A felhőket kezdte fürkészni, mintha egykori kedvese segíthetné a nyomozásban odafentről. Aramisnak is sikerült végre odaérnie a ház túlsó oldaláról. Mikor meglátta a zsebkendőt, felkiáltott, és hátrébb lépett, mint aki kígyót lát maga előtt.
-Mi bajod?- kérdezték a barátai. Aramis ajkai mozogtak, de nem szólt egy szót sem. D'Artagnan bement az udvarra, vizet merített a kútból, és az egész vödör tartalmát Aramis nyakába borította. A testőr megrázta magát, hátratúrta arcába lógó, ázott hajtincseit, aztán mély levegőt véve végre beszélni kezdett.
-Az a zsebkendő...- elővett zsebéből egy ugyanolyan finom batiszt zsebkendőt, még a monogram és a díszítés is ugyanolyan volt rajta.- Barátaim...- suttogóra fogta hangját.- A zsebkendő Chevreuse hercegnéé.
-Rég tudtam, hogy a szeretőd!- kiáltotta Porthos. A többiek mind gyilkos tekintettel néztek rá. Az utcán végigsiető emberek szerencsére nem törődtek velük, de ki tudja, hol bujkálnak a bíboros kémei.
-Uraim, irány Chevreuse asszony palotája- vezényelt D'Artagnan és elindult, aztán hirtelen megtorpant.- Ha... Lennél olyan kedves kis abbé, Aramis, hogy vezetsz minket?- fordult az őt követő igencsak rossz kedvű testőrhöz.- Minket nagy valószínűséggel kidobnának, te azonban bármikor bemehetsz hozzá, ha meggondolom.
-Már nem olyan biztos- intett a férfiú búsan és haragosan a talált zsebkendő felé.
A négy testőr hamarosan Chevreuse hercegné szalonjában állt. Aramis halkan beszélgetett az asszonnyal, miközben az pamlagján elnyúlva nézett rá. A többiek az ajtó mellől figyelték őket. Hirtelen a hercegnő felült, hangja megerősödött, a testőrök tisztán értették:
-Dehors1!- mondta dühös tekintettel Aramisnak és barátainak. Nem kellett kétszer mondani, a négy férfi kisietett a palotából.
-Mivel ugrasztottad ennyire magadra?- kérdezte D'Artagnan és akaratlanul is elmosolyodott.
-Rákérdeztem, hogy kit tart helyettem szeretőnek- mondta vállat vonva Aramis.
-Gondolom, választ nem kaptál?- szólalt meg Athos, aki karba tett kezekkel támaszkodott a palota kerítésének.
-De igen. No persze azt akarja, hogy futkossunk még egy kicsit. Vagy több szeretőt tart. Egy nevet kaptam csupán: Marcillac herceg- D'Artagnan és Athos egyszerre kiáltottak fel. Összenéztek, aztán ismét Aramisra.
-Biztos?- kérdezte a hadnagy.
-Igen. Félreérthetetlenül mondta- tette hozzá a fiatalember.- Olyan áhítattal beszélt róla, hogy el sem tudjátok képzelni!
-De igen- vágott közbe Athos, akinek égett a talaj a talpa alatt.- Gyerünk Tréville úrhoz, ő talán még jóban van az ifjú herceggel.
Elmentek hát a kapitányhoz, aki azóta ki sem dugta orrát az irodájából. Elmondták neki, mire jutottak, és rákérdeztek a herceg hollétére.
-A Bastille-ban- mondta a kapitány.- Mint látják, uraim, ő nem lehetett. Már két napja odabenn senyved. Richelieu bíboros záratta be. Chevreuse hercegné zsebkendőjét is nyilván tőle szerezték, noha biztos vagyok benne, hogy erővel kellett elvenniük.
-Akkor vissza a házhoz!- mondta D'Artagnan, meghajoltak, és kinyargaltak. Porthos útközben morgolódott, hogy miért kell ennyit futkosni, és hasonlók, ám Athos szúrós szeme nyomban elcsitította. Szerette barátját, mint a testvérét, mert annak az óriásnak nem csak teste, de szíve is hatalmas volt.
Ismét körüljártak mindent, megvizsgálták a legapróbb szokatlan dolgot is. Ezúttal Athos talált valamit. Egy gyűrű. Arany foglalata volt, a köve pedig vörös. Nyomban köré gyűltek, és vizsgálgatni kezdték. Kutatták az emlékeiket, látták-e már valahol. Damienne nem hordott ékszert, tehát nem lehet az övé. Az egyik támadójáé lesz.
-Az ántiját!- kiáltott fel hirtelen D'Artagnan.- Hiszen ezt a gyűrűt én ismerem.
-Valóban?- kérdezte Aramis kétkedve.- Honnét?
-Rochefort ujján láttam még amikor anno kezet fogtam vele- mondta a gascogne-i, és látta Athos arcán végigsuhanni a vihar első felhőjét.
-Tehát ismét a bíboros keze van a dologban- morogta.
-Kiszabadítjuk. Már csak azt kell kiderítenünk, hogy hol van!- biztatta a hadnagy, és a vállára csapott.- Még délután elmegyünk a királyhoz. Talán ő segíthet kiszedni a bíborosból a választ.
1Kifelé!
