12. fejezet

12.

Richard egyre jobban érezte magát. A sebesülést túlélni nem volt gyerekjáték, tekintve, hogy legalább három napig seblázban feküdt, ha nem tovább, és mindenféle bolondságokról hebegett. Mindezek közül csak arra emlékezett tisztán, hogy egyszer, mikor a sebe gennyezett, és a láz olyan keményen erőt vett rajta, hogy elűzte hallucinációit, eszeveszetten üvöltött papért, mert szentül hitte, hogy az lesz élete utolsó éjszakája.

És mégis ott ült az íróasztalnál, sebesen vonva egymás után a vonalakat, melyek végül kacskaringós, férfias betűkké, végül kerek mondatokká váltak. Na persze, tartalmuk nem volt olyan férfias, mint amilyet a betűk sugalltak. Cecily-nek írt levelet. Az ő egyetlen Cecily-jének. Megírta neki, hogy jól van, hogy bár összeszedett egy sebet, nem komoly, és ezer bocsánatot kért, hogy annyi ideig nem írt semmit, de hát a hadseregben sok az elfoglaltság.

-Nem kell tudnia, mennyire volt komoly a dolog- dörmögte magában.

Összehajtotta a levelet, nyomott rá egy csókot, lepecsételte, és kiment a sátorból, hogy a kint várakozó futárja kezébe nyomja. Már éppen útnak indította a szolgát, mikor éles sikolyt hallott emberei sátrai felől, és nem sokkal később férfiak érthetetlen hablatyolását is. A futár ezt kihasználva gyorsan elmenekült a szúrós szemű fiatalember elől.

Richard elindult a hangok irányába. Nem viselt páncélt, csak hófehér inge és barna nadrágja volt rajta, valamint aranysarkantyús csizmája, amely pengett minden egyes lépésénél. Fegyver sem volt nála, de nem is gondolt arra, hogy vinnie kéne magával. Az emberei szeretik, tisztelik, nincs szükség fenyegetésre.

Mikor odaért, a tábortűz fényében két katonát látott, amint egy vergődő nőt igyekeztek féken tartani, érthetetlen szavakat gajdolva. Richard biztosra vette, hogy részegek. Különösen, mikor meglátta a harmadikat, aki már vetkőzött, de az övével sehogy sem boldogult, és különben is annyira tántorgott, hogy a herceg nem volt biztos benne, hogy megtalálná a megfelelő helyet...

Ha nem ilyen helyzetben akad össze egy ehhez hasonló haramiával, bizonyára jót nevet, most viszont nem volt semmi kedve a nevetéshez. Emberei, parancsa ellenére, egy nőre emeltek kezet, és még lenne bőr a képükön a táborban megbecsteleníteni. Eddig is így járt a legtöbb nő, akiket a hátuk mögött hagyott városokban találtak, York úgy gondolta, most már elég a vandálságokból.

-Elég!- kiáltotta, ahogy odaért hozzájuk, és hangja úgy dörgött, akár az égzengés.- Mit műveltek, emberek?!

A három katona összerezzent, s megpróbáltak egy vonalba rendeződni, egyenesen állni, de túlságosan forgott a föld számukra, ilyen nehéz feladatot nem adhat nekik a hercegük sem!

-Megmondtam, hogy a nőkre és gyerekekre innentől nem emelünk kezet! Ti nem. Bármit csináljon a többi hadtest, nem érdekel, de az én embereimből nem lesz utolsó söpredék!- harsogta az ifjú, és szigorúan nézett végig három emberén.- Tűnjetek a szemem elől!

-De, nagyuram, ez a szuka merészkedett túl közel a táborhoz- nyögte nehezen forgó nyelvvel az egyik férfi.

-Azt mondtam, menjetek!- mordult fel Richard. A három katona nyomban eltűnt a sátrak közt, bár egy ideig még hallatszott elégedetlen morgásuk.

A fiatal herceg az előtte remegve heverő nőre nézett. Hosszú szoknyát viselt karcsú testén, bár elég magas volt a vágás a lábánál, felsőtestét hosszú, vastag köpenybe burkolta, melynek csuklyáját mélyen az arcába húzta. Hallatszott, ahogy hüppög, szipog, de nem mert felnézni megmentője arcába.

-Állj fel- mondta Richard, és kezet nyújtott a nőnek. Az nem fogadta el a segítséget, de felállt. Ovális arca majdnem teljesen beleveszett a csuklya sötétjébe, azonban két kék szeme sugárzóan ragyogott a hercegre, sápadt arcán a szeplők mellett két vörös volt kezdett terjedni, amint találkozott a tekintetük.

-Köszönöm, lovag- mondta a nő egy pillanatnyi szünet után, és meghajolt. Huszonöt év körüli lehetett, mégsem látszott, hogy szült volna már gyermekeket, mint a legtöbb korabeli.

-Semmiség- biccentett a fiatalember, és összevont szemöldökkel körülnézett.- Hogy kerülsz ide, kisasszony?

-Asszony- javította ki élesen a nő.

-Bocsánat- vágta rá összezavarodva Richard. Az asszony elnevette magát.

-A nagynénémnél voltam a szomszéd városban, amikor a katonáid közül az egyik elkapott, és idáig ráncigált a tábor szélétől- a hangjából sütött a szemrehányás. Olyannyira, hogy a tizenkilenc éves herceg önkéntelenül is lesütötte előtte a szemét.

-Bocsáss meg, asszonyom- felelte halkan, majd felszegte a fejét.- Hazakísérlek. Akkor megóvlak az esetleges bajoktól. Nem csak a saját embereimtől, de mindenkitől.

-Hm- mondta halkan a nő, szorosabbra húzva maga körül a köpenyt, hogy védje testét az esti széltől.- Lovag létedre kísérgetnéd egy egyszerű közember feleségét, ahelyett, hogy a meleg sátradban húzhatnád a lóbőrt egy medvebunda alatt?

-A bundám otthon maradt- szaladt ki Richard száján, mire a nő elnevette magát, enyhén meghajolt, sarkon fordult, és elindult. A fiatalember gyorsan utánasietett, és mellette lépdelt.

Egyszer a szembeforduló szél fellebbentette a hölgy köpenyét, és a hercegnek alkalma volt alaposabban megfigyelni. Ilyen karcsú derekat, ilyen formás lábakat, ilyen szép, fehér kezeket utoljára Cecilynél látott... Megrázta a fejét. Miféle gondolatok ezek? Megrémült saját magától, és mégis csak az járt a fejében, hogy vajon hogy hívják ezt a szépséget?

-Lucille- szólalt meg az asszony. Richard felkapta a fejét, és észrevette, hogy őt figyeli. Kerek szemekkel meredt a kék szempárba.

-Honnan?...- suttogta meglepetten.

-Honnan tudtam, hogy a nevemre vagy kíváncsi?- kuncogott Lucille.- A nők ösztönei meglehetősen élesek, lovagom.

-Richard.

-Illik rád- hamar beértek egy városba. A francia területet annyira nem ismerte Richard, de talán Chéroy-ban lehettek. Lucille végigsuhant néhány utcán, amelyek házaiban még égett imitt-amott néhány gyertya, és egész jól megvilágították az utakat, házakat, különböző jellegzetességeket, így Richard az egészről pontos képet tudott kialakítani. Biztos volt benne, hogy a nő hazamegy, és neki az csak hasznára lehet, ha tudja a pontos utat.

Igaza volt. Lucille megállt egy kétemeletes ház előtt, kulcsot vett elő köpenye zsebéből, kinyitotta az ajtót, de mielőtt bement volna, megfordult, és egyenesen Richard szemébe nézett.

-Megkínálhatlak egy kis borral, Richard?- kérdezte. York érezte, hogy kiszáradt a szája, megköszörülte a torkát, és biccentett.

-Sörnek jobban örülnék, de gondolom francia városban nemigen akad lehetőség rá...

-Máshol talán nem, nálam igen. Gyere be.

Azzal bent is voltak mind a ketten. Lucille leültette vendégét egy asztalhoz. A otthonos volt, láthatóan nem szűkölködtek lakói semmiben. A kandallóban tűz égett, és Richard ellazult, mintha csak otthon lett volna. Az őszi hideg után a tűz melege mindig jólesik. Körülnézett. A fogason látott felakasztva Lucille köpenye mellett egy másikat. Kopott volt, néhány helyen még foltot is varrtak rá. Richard szemmel méregette a vállszélességét a köpenynek, és rájött, hogy férfi is van a háznál.

-Házas vagy?- szegezte a kérdést a fiatalasszonynak, aki immár egy korsó sörrel a kezében tért vissza. Most, hogy nem volt rajta a köpeny, látható lett a felsőteste is. Válla éppen olyan széles, mint a csípője, igazi homokóra alak, hasa lapos, mellei azonban teltek, és szemmel láthatóan puhák. Az az átkozott mély dekoltázs...

-Igen- mondta Lucille.- A férjem a francia seregben szolgál orvosként, mostanság alig van itthon. Ha meg haza is jön, mindig csak titeket, angolokat szid. A lovagokra egyenesen azt mondja: ördögök- tette hozzá mosolyogva.

-És te erre mit felelsz, mi?- dörmögte York, és a szeme sem rebbent, mikor az asszony veszélyesen közel hajolt hozzá, csak azért, hogy letegye elé az asztalra a korsót.

-Azt, hogy mivel eddig még eggyel sem találkoztam, nem tudok véleményt nyilvánítani. De... Ha a mai nap alapján ítélkezek, akkor mondhatom, hogy tényleg ördögök az angolok. És szerencsére mégis akad köztük néhány angyal- mondta, majd kacsintott, és leült az asztal másik végére, háttal az ajtónak.

A hercegnek tetszett a szituáció. Egy gyönyörű nővel van kettesben egy házban, aki nem csak egyenlőként kezeli, de még kacérkodni sem fél vele. Átvillant az agyán, hogy milyen lehet érezni a meztelen testét. Tényleg olyan puha és finom, amilyennek tűnik? Vagy kellemesebb? Vajon máshol is szeplős, vagy csak az arcán?

Gyorsan felhajtotta a sörét, és felállt.

-Köszönöm- mondta kurtán, és elindult kifelé. Csakhogy Lucille felállt, odalépett elé, s mellkasára téve a kezét megállította. Richard egy pillanatra belebámult a szép szempárba, aztán lenézett a mellén nyugvó kézre. Mennyivel kisebb, mint az övé!

-Nem maradhatnál?- suttogta az asszony. Richard megrázta a fejét.

-Vár a hadsereg. Ha az embereim nem találnak, mikor szükségük van rám, kitör a káosz- felelte, s megpróbálta kikerülni a nőt, ám Lucille a másik kezével elkapta a karját. Amilyen törékenynek tűnt, annyira volt erős a valóságban. Szorításának ereje annyira meglepte a herceget, hogy megállt.

-Látom, hogy nem oda húz a szíved- suttogta tovább az asszony, és közelebb lépett a fiatalemberhez.- Vagy gondolkodjak kicsit lejjebb?- Richard érezte, hogy az arcába szökik a vér, inkább oldalra fordította a fejét. Érezte, hogyan gerjed benne egyre jobban a vágy végre a női test iránt. Annyi ideje csak távolról csodálhatta a földkerekség legszebb teremtését, hogy most, midőn a tükörképére talált, alig bírt magával.

-Richard- hallotta ismét azt a lágy suttogást, de mikor nem fordította fejét abba az irányba, Lucille lassan, alig érintve őt, végighúzta ujjait izmos karján, széles vállán, egész addig, míg tenyere az arcán nem állapodott meg.- Hé...

-Hé...- visszhangozta magán kívül a fiatalember, és végre ránézett az előtte álló hölgyre. Kiszáradt a szája, összeszorult a torka, mikor a szemébe pillantott, mikor pedig hagyta a dús keblekre vándorolni tekintetét, valami megmagyarázhatatlan erő hatására hirtelen kinyúlt, szorosan átkarolta az asszony derekát, magához rántotta, s ajkát ajkára szorította. Eszének minden apró kis szeglete tiltakozott, szinte hallotta a fülében a hangokat, amelyek sikoltva kiáltanak nemet, mégsem tudta visszafogni magát.

Lucille hozzásimult, és hagyta, hogy Richard szenvedélye magával ragadja. Ködös fejjel rontottak be az egyik hálószobába, majdnem leszakítva az ajtót is. De őket nem érdekelte más, csak hogy eggyé válhassanak.