Az este
Athos már hajnalban nézegette fekete, aranyhímzéssel díszített ujjasát. Utoljára az esküvőjén viselte. Az esküvőjén, amikor elvette feleségül azt a sátáni nőszemélyt. Elhessegette fejéből a kellemetlen képeket, és kikászálódott az ágyából. Grimaud segített neki némileg öltözni. A testőr megpróbált arra gondolni, hogy ma este egy sokkal kellemesebb társasága lesz.
Jelentkezett Tréville úrnál, aki közölte vele, hogy ő és az unokahúga hintóval mennek, míg Athost a király saját kíséretében szeretné viszontlátni. Így hát nem volt a testőrnek sok választása, kénytelen volt őfelsége balján lovagolni míg el nem érték Fontainebleau-t.
Egész úton nem látta Damienne-t, csak a sok nemes urat és hölgyet, akik kissé megvetően néztek rajta végig. Hát persze. Mindenki csak testőrként ismeri, bármilyen méltósággal is tudja megülni lovát, sokan nem látják. Őfelsége rápillantott, néha szólt hozzá pár közömbös szót, aztán ismét magára maradt gondolataival.
Fontainbleau gyönyörű hely volt. Hatalmas palotájában rengeteg hely akadt, mindenkinek jutott szoba. Még Damienne szobalánya is külön kapott egy kis szobát. Damienne még odafelé tartva elhatározta magát, hogy egyszer mindenképp ráveszi Athost, hogy jöjjön vele ki sétálni a kertbe.
Elérkezett az este. Damienne hat órától egészen fél nyolcig készülődött. Belebújt a ruhájába, bár a fűzőt eleinte nehezen viselte, egyszer majdnem el is ájult. Sápadt arcára némi pirosítót kent a szobalánya, szemeit is mesterien sminkelte ki. Hullámos haját felfogta, ami kifejezetten jól állt neki, de azért pár tincset meghagyott elől szabadon.
De La Fère gróf kevésbé készülődött. Nyugodtan iszogatta borocskáját, csupán indulása előtt igazgatta meg egy kicsit ujjasát és ingét, aztán kalapját fejébe nyomva, köpenyét és fényes, arany markolatú karját felcsatolta, és elindult. Csupán a partnere szobájának ajtajánál állt meg, ahol már a kapitány is várakozott.
-Bon soir- köszönt Athos. A kapitány végignézett rajta, aztán mosolyogva bólintott.
-Szokatlan ilyen elegánsan látni, Athos- mondta.- Damienne kisasszony mindjárt jön, de még az utolsó kiegészítőket is fel szeretné venni.
-Fél nyolc. Van fél óránk, hogy odaérjünk- állapította meg a testőr. Éppen akkor nyílt ki a szobaajtó, és megjelent Damienne.
Athosnak a szava is elakadt, levegő után kapott, szeme kerekre nyílt, ahogy meglátta. A királynőtől kapott ruha aranyszínben pompázott, rajta kék virágok nyíltak. A lány ajkai vörösek voltak, akár a bor, és kékeszöld szeme úgy csillogott a fekete szemfesték alatt, akár a csillag a legsötétebb éjben.
A fiatalember, amint magához tért, lekapta a kalapját, áhítattal kezet csókolt partnerének, aztán Tréville úr kíséretében elindultak a bálterembe. Már elég sokan voltak, mikor ők odaértek, de persze a bejelentésükre mindenki nyomban az ajtó felé fordult, és megcsodálták a párt, akik véletlenül is összeöltöztek.
Hamarosan kezdetét vette a tánc. Athos és Damienne kinn álltak a parkett szélén, jóllehet a zene máris kezdte magával ragadni őket. Hirtelen egy hangot hallottak maguk mögött.
-Mademoiselle d'Auvrigne- szólt a király, mert bizony ő volt.- Gyönyörűen néz ki ma este. Nem is beszélve magáról, Athos- mindketten meghajoltak köszönetképpen, aztán a király tovább folytatta.- Most már örülnék, ha láthatnám magukat táncolni is.
A testőr ekkor Damienne felé fordult, és gálánsan kezet nyújtva felé megkérdezte:
-Puis-je avoir cette danse, mademoiselle1?- a lány elmosolyodott bájosan, kicsi kezét Athoséba fektette és bólintott.
De La Fère gróf gálánsan bevezette a hölgyet a parkettre, és mindenki megállt. Az összes vendég kíváncsi volt rá, miként tud táncolni egy testőr és egy vidéki csitri. Látták az ajtóban álló, nyakukat nyújtogató testőröket is. Damienne nyugtalanul pillantott körbe, hogy a sok megvető tekintet között legalább nagybátyjáét lássa, ám akkor Athos erősebben megszorította a kezét.
-Ne legyen ideges- suttogta.- Nézzen a szemembe, ahogy mindig tette.
A zenészek rázendítettek, és bár Athos az első lépéseknél érezte, hogy Damienne még mindig bizonytalan, egyre bátrabban vetette magát a táncba. A lány tényleg csakis az ő szemét nézte, és ki tudná leírni, hogy mi ment végbe a testőr szívében és fejében? Annyi bizonyos, hogy minél tovább táncoltak, annál inkább felszabadultak, és mikor Damienne oldalra dőlt, Athos olyan könnyedén és légiesen fogta fel karjában, mintha egy tollpihe lenne. Azután úgy keringték körbe a parkettet, hogy a lány egyik keze végig a testőr mellkasán volt.
Mikor végeztek, mindenki megtapsolta őket, még maga a király is! A párosnak nem sok kedve volt maradni, de Athost elkapták cimborái egy kis beszélgetésre. Kifaggatták, hogy miért nem mondta, hogy ilyen jól táncol. És azt pláne, hogy Damienne lány! A fiatalember egy hirtelen megérzéstől vezérelve körülpillantott a termen. És látta, ahogy Tréville és az unokahúga épp Richelieu bíborossal beszélget. A kapitány tartása elárulta, hogy nemigen tudja türtőztetni magát, hogy ne tegyen valami csípős megjegyzést. Athos hát elvált barátaitól, hogy csatlakozzon hozzájuk.
-Nem hittem volna, hogy valami durva testőr- mondta éppen a bíboros-, egy valódi ördög így tud táncolni.
-Jól sejtem, hogy engem emlegetett eminenciád?- szólalt meg Athos mögötte. Richelieu összerezzent, aztán megfordulva a merész testőrre szegezte hiúzszemét.
-Igen, uram, magáról beszéltem. Bátor volt, hogy eljött. Nem hittem volna, hogy megteszi- a gróf szemében valami megvillant. Valami baljóslatú. Összevonta a szemöldökét, lehalkított hangon válaszolt.
-Eminenciád őfelsége iránti hűségemben kételkedett vagy bátorságomban?
-Ó, egyikben sem, uram! Dehogy is. Csupán meglepett, hogy egy ilyen lánnyal táncolt.
-Eminenciás uram, ez a hölgy nemesi családból származik, még ha nem is egy Madame d'Aiguillon- sziszegte a fogai között Athos, aztán mikor látta elvörösödni dühében a bíborost, el nem tudta fojtani mosolyát. Tréville úr látta, hogy robbanni készül a bomba, így hát gyorsan közbelépett:
-Athos, lenne szíves elkísérni a kisasszonyt a szobájáig? Hosszú nap volt ez számára, és pihenésre lenne szüksége.
A testőr éppen villogó szemmel meredt Richelieu bíboros ugyanúgy villogó szemeibe, megvárta, míg a kapitány kikerekíti mondatát, és csak utána fordította el a fejét.
-Örömmel, uram- mondta, majd meghajolt előttük, és karját nyújtotta a mellette álló lánynak. Átvezette őt méltóságteljesen a termen, közben két oldalról is kapták a gratulációkat. Mikor már a csendes folyosón voltak, Damienne megkockáztatta a kérdést:
-Miért haragudott ennyire a bíboros úr, mikor kiejtette azt a nevet?- Athos ránézett mély tüzű kék szemével, aztán mosolyogva felelt.
-Többen is úgy tartják, hogy ő a szeretője. És amilyen érzékenyen reagál a bíboros úr, talán igazuk is van- tette hozzá. Csendben folytatták útjukat, majd mikor odaértek a szobaajtóhoz, meghallották, hogy az óra üti az éjfélt.
Damienne halkan kinyitotta az ajtót. Szobalánya már minden bizonnyal lefeküdt. Hátrafordult, és összefűzte ujjait Athoséval. A testőr kérdőn pillantott rá, de közelebb lépett, testük szinte egymáshoz simult.
-Olivier- suttogta Damienne-, fáradt?
-Egyáltalán nem, Damienne- felelte a testőr. Egy pillanatra még csendben álltak, aztán egymás szájára tapadtak. A lány behúzta magához a fiatalembert a szobába, aztán bezárta az ajtót. Szép lassan elkezdte lefejteni róla köpenyét, kalapját, ujjasát, és a csókot semmiképp sem szakította meg.
Athos akkor ébredt rá igazán, mennyire vágyott is már a lányra. Forró csókokat lehelt a vékony bőrre Damienne nyakán, miközben kezével megkereste a feszes ruha madzagját. Kitapintotta a masnit, és lassan kezdte kikötözni minden egyes lazítással többet tárva fel a gyönyörű testből. Csókjaival is úgy haladt egyre lejjebb. A lányban is feltámadt a vágy, mély sóhajok közepette hámozta le a testőrről hófehér ingét.
Damienne keze lassan bejárta az izmos testet. Kezdte egészen a nyakánál, aztán végigsiklott az enyhén szőrös mellkason, le a lapos hasig, ott aztán az oldalára tért, ott kezdte el cirógatni Athost. A fiatalember megborzongott az érintésétől, és halkan kuncogott. A lány mulatságosnak találta, hogy egy testőr, a hős, a király megmentője csiklandós legyen. El is nevette magát viszonylag hangosan.
Athos elmosolyodott, aztán folytatta ott, ahol abbahagyta. Finom, mégis erős kezével magához húzta szerelmét, egészen hozzásimult. És akkor kinyílt az ajtó...
Damienne szobalánya állt a küszöbön. Nyilván meghallhatta úrnője nevetését és sietett ellenőrizni, hogy hazaérkezett-e már, szükség van-e rá. Először elsápadt, aztán elpirult és csípőre tette a kezét.
-Yvonne- szólt Damienne fülig vörösen.- Ez... Kérlek, ne mondd el senkinek...
A szobalány rosszallóan ingatta a fejét, aztán Athosra nézett, aki olyan arccal bámult maga elé, ami elárulta, hogy a világ összes káromkodását elmondta magában. Aztán felkapta az ágyról és a földről a ruhadarabjait, felöltözött, de elmenni nem nagyon akart.
-Menjen csak- mondta neki mosolyogva Damienne. A testőr bólintott, és elindult kifelé.- Athos!- szólt utána a lány.- Je t'aime2...
-Moi aussi, Damienne3- suttogta a fiatalember visszafordulva, aztán mosolyogva távozott.
1Szabad egy táncra, kisasszony?
2Szeretem...
3Én is, Damienne.
