11. fejezet

Egy hét eseményei

Athos minden nap hűségesen eljárt Tréville kapitány házába, hogy táncoljon legalább egy órácskát Damienne-nel. Minél többet táncoltak, annál jobban összeszoktak, és a testőr hiába próbálta meggyőzni magát az ellenkezőjéről, ráébredt, hogy partnere képes felvidítani még az olyan borús napjain is, mikor Milady kísérti. A harmadik napon, mikor a kapitány éppen a királynál tett látogatást, a táncolók magukra maradtak.

Damienne akkor érezte először, hogy Athos elengedi magát, nem feszült úgy a válla, keze is egészen máshogy érintette meg a derekát, különösen akkor, amikor ledőlt a karjaiba, és teljesen rábízta magát. Eddig attól rettegett, hogy a fiatalember elejti, annyira figyel, hogy ne hibázzon kapitánya előtt. Ám abban a pillanatban, hogy engedte oldalra dőlni magát, Damienne felfedezte, hogy a testőr milyen tökéletes érzékkel rendelkezik a tánchoz: szinte féltő mozdulattal kapta el a lányt, aztán pedig fokozatosan felegyenesedve, félig a karjára fektetve segítette talpra partnerét.

-Egy kis bort, Athos?- kérdezte Damienne mikor szünetet tartottak. A testőr biccentett.

-Olivier- mondta. Tréville unokahúga értetlenül pillantott rá.

-Hogyan?

-Je m'apelle Olivier de La Fère¹- mondta Athos.- Egyedül önnek árultam el, remélem ezt később nem fogom megbánni.

-Ó, dehogy, Olivier- mondta bájos mosollyal Damienne és egy pohárba bort töltött. Koccintottak, ittak, táncoltak. Így telt el az este nagyja. Athos az órára pillantott, aztán felállt az asztal mellől.

-Indulnom kéne- mondta, de Damienne is felállt, és közelebb lépett hozzá ujjait végigfuttatva az asztalon, egészen amíg el nem érte a testőr kezét, mely az övétől jóval nagyobb volt. Aztán az ujjai lassan, játszadozva elindultak felfelé az izmos karon.

-Mondja csak, Olivier, szép nő volt a Milady?- kérdezte suttogva. Athos szája sarka megrándult, de halkan válaszolt.

-Eleinte azt hittem, hogy szebb nő nincs a világon... Aztán megláttam önt, Damienne- suttogóra fogta hangját.- Vous étes belle².

Damienne nem szólt egy szót sem, csupán fülig vörösödött. Kicsi keze elérte a fiatalember széles mellkasát, érezte megdobbanni a szívét is. Egyre inkább hevesen vert. A lány egy hirtelen gondolattól vezérelve lábujjhegyre állt, és megcsókolta Olivier-t.

A testőrben megállt az ütő, elakadt a lélegzete. Tréville úrnak, az ő kapitányának unokahúga beleszeretett! Nem ellenkezett, és a lány ajkainak lágy érintésétől ráeszmélt, mennyire tetszett is neki már az első óra óta ez a lány, és hogy mennyire vágyott már rá. Hirtelen azonban megrázta a fejét, és hátrébb lépett.

-Nem- lihegte.- Mennem kellene...

-Hát van szíve itt hagyni, holott nem érkezett még meg a nagybátyám?- kérdezte bájosan remegtetve szempilláit Damienne. Athos megpróbált nem ránézni, de a lány még mindig a mellkasán tartotta a kezét. Lepillantott rá kék szemével, és elmosolyodott.

-Igaza van, kisasszony, ilyen tetthez nem vagyok elég kőszívű- suttogta, aztán lágyan átölelte Damienne-t, közelebb lépett, és ajkát a lány ajkára szorította. Talán akkor életében először volt a testőr szabad.

Ám hallották nyílni az ajtót, valamint Tréville úr inasának hangját, ahogy üdvözli gazdáját. A pár szétrebbent, zavarukban a padló mintázatait kezdték vizsgálgatni. Mindkét táncosnak olyan vörös volt az arca, és úgy kapkodtak levegőért, mintha megkergették volna őket. Tréville mosolyogva lépett be.

-Á, látom megerőltették magukat!- kiáltott fel.- Magukra férne egy alapos pihenés.

-Hát bizony, Damienne kisasszony!- szólalt meg a kisasszony szobalánya csípőre tett kezekkel az ajtóban. Athos felemelte az asztalra dobott kalapját, meghajolt a többiek felé.

-Bon nuit, captain- mondta-. Bon nuit, mademoiselle³- azzal kiindult. Hirtelen azonban az a bizonyos bársonyos hang ütötte meg a fülét.

-Hát már kezet sem csókol, Athos?- szólt rá Damienne. A testőr megállt, mély levegőt vett, lassan hátrafordult, és mosolyogva lehelt egy csókot a fehér kézre. Csak ketten tudták, hogy ez már nem csak egy nemesember csókja egy nemes hölgynek, hanem jóval több annál. Így váltak el aznap.

És azóta egyre inkább beleélték magukat a táncba: de La Fère gróf már akkor sem feszengett, ha a kapitány figyelte, engedte, hogy magával ragadja a tánc, és partnerének édes illata, mely mintha liliomra emlékeztette volna.

A bál előtt két nappal Tréville egy királyi futár társaságában tért haza. Athos a Louvre-ban volt szolgálatban, így Damienne egyedül unatkozott otthon, mikor megérkezett. A kapitány büszkén ecsetelte, hogy mi a helyzet: az anyakirálynő egy ruhát küldött a lánynak, aki ama hős Athos partnere lesz a bálon.

Mondanom sem kell, az ünnepség első napjának reggelén már tűkön ülve alig várták, hogy este táncolhassanak.