Tragikomédia
-Mi a franc?!- üvöltötte a Szentháromság elsőtisztje, ahogy meglátta, hogy Randolph a szeretője kezét csókolja. Sharona felugrott, egyenesen Vestofhoz sietett, és a nyakába ugrott.
-Jól van, na, nem kell ennyire morgolódni- dorombolta hozzásimulva a nő.
-Nem? Én ezt a nyomorultat tisztességes párbajban lelőttem, ráadásul vízbe fulladt!
-Mint látod, mégsem- dörmögte a sebesült gúnyos mosollyal. Vestof rá akart lőni, de Sharona kitartóan állta az útját.
-Takarodj- sziszegte a férfi.- Különben téged is lelőlek.
-Nem teszed meg- felelte fölényes mosollyal Shary.- Annál jobban szeretsz. De gyere velem, mondok valamit- azzal megfogta azt a kezét, amelyben a pisztolyt tartotta, és vonszolta magával.
A saját szobájukba vezette, ott aztán határozottan, keményen nézett párja szemébe, és csöppet sem remegő hangon szólt hozzá.
-Vestie, ez a srác még hasznodra válhat- Vestof ingerülten próbálta meg kirántani a kezét a kezéből, de a nő nem hagyta neki.- Figyelj, ő az egyetlen olyan kalózvadász, aki valaha is veszélyt jelentett rád nézve. Miatta vesztetted el a hajódat.
-Ez igaz- dörmögte a férfi.
-Na ugye! Gondolj bele, milyen erős lehetnél, ha Randolph veled tartana. Ismeri a legtöbb kalózhajót, csupán látásból megállapítja, mit lehet hatásosan bevetni ellenük, nem is beszélve a jó térképolvasó képességeiről és a logikájáról.
-Igazad van- mondta az elsőtiszt és az járt a fejében, hogy így legalább eltávolítja Sharona közeléből ezt az idiótát. Vigyorogva rántotta magához párját. Ki akarta használni azt a kettesben tölthető fél órát...
-*-
Randolph már éppen elbóbiskolt volna, mikor Vestof szinte ajtóstól együtt rontott be hozzá. Unott fejjel nézett rá.
-Mi van? Kitaláltad, mi módon ölsz meg?- kérdezte. Az elsőtiszt nevetett.
-Nem. Úgy döntöttem, nem öllek meg- mondta vigyorogva.- Még nem. Választhatsz: meghalsz vagy kalóz leszel velünk? A ficsúri életet mindenképpen el kell hagynod, de nem baj. Szóval, elfogadod? Kihajózol velünk holnap?
-Igen- vágta rá Randolph gondolkodás nélkül.
-Helyes. Shary drága majd rendbe rakja a sebed, hogy legalább a kikötőig kibírd az utat. De a szemed is leveszed róla, oké?
Randolph bólintott. Sharona tényleg hamar rendbe tette a sebét, olyannyira, hogy már nem is érezte két óra múlva, hogy valami gubanc volt ott. Közben persze igen nehezen állta meg, hogy néhány bókot ne mondjon neki, de valahogy mégis kibírta. Közben pedig megbeszélték, hogy Sharona is velük fog hajózni...
Így hát este, vacsoránál, mikor már csak kettesben volt a nő párjával, így szólt hozzá:
-Vestie, drága, nem vihetnél fel engem is a hajóra?
-Mi?- nevetett a kalóz.- Hogy egy nőt oda? Ráadásul pont téged a közé a tömérdek kurafi közé? Hát hülye vagyok én?
-Én csak... Szeretnék végre világot látni, nem itt senyvedni ebben a porfészekben.
-Nem, Shary, nem jöhetsz.
-Nem bízol bennem? Ennyire nem? Azt hiszed, hogy a szemed előtt megcsalnálak, holott így sem csallak, pedig alig vagy itthon?- nyüszögte Sharona könnybe lábadt szemmel. Tökéletesen tudta szimulálni a sírást.
-Ne kezdd már megint!- ordított rá Vestof. Jól tudta már, hogy ezek a könnyek nem igaziak. Ez a nő érte sosem sírt.- Nem foglak elvinni magammal. Eddig sem vittelek, eztán sem foglak, kész! Téma lezárva!
-*-
Reggel már nagyban ment a pakolászás a hajóra: élelem, rum, sör, némi elsősegélynyújtásra alkalmas kellék, kötelek, új fegyverek, ágyúgolyók, puskapor, stb.
Vestof és Julien is segítettek a rakodásban. Minél hamarabb fel tudják vonni a horgonyt, annál hamarabb tudnak belefogni az álmaik üldözésébe. Azonban, amint így pakolásztak, rendezkedtek, egy fiatal fiú, valami utcagyerek rohant a hajóra, körülnézett, de mivel nem találta, akit keresett, nagyot kurjantott:
-Vestof mester, merre van?- az elsőtiszt felkapta a fejét, és nyomban odaugrott hozzá.
-Ahoy, Davis- köszönt rá.- Szolgálatra jelentkezel, remélem?
-Persze, persze, de baj van, mester!- mondta a gyerek, és arcán őszinte kétségbeesés látszott. Vestof is észrevette, a vállára tette a kezét.
-Mi baj van?- kérdezte.
-Ég a háza, mester, lángokban áll az egész!
Na több se kellett az elsőtisztnek, rohant, mintha puskából lőtték volna ki, egyenesen a bordélyházhoz. Bizony, a vörös lángok magasra csaptak, fel az égbe, voltak páran, akik megpróbálták oltani a tüzet, de lehetetlen volt. Néhány, számára is ismert ribanc vinnyogott meg jajgatott ott, de ő csak egyet keresett: Sharonát. Meg is lelte hamar. Három férfi fogta le, hogy ne menjen vissza, és ne vesszen oda az égő házban.
Vestof odalépett, és magához szorította az asszonyt, aki keservesen zokogva borult a mellkasára.
-Mi lesz így?- fuldokolta könnyei között.- Mi lesz most velem? Hova megyek?
-Tsss- csitítgatta a férfi, miközben lágyan simogatta.- Feljössz a hajóra, amíg egy új házat építtetni nem tudok neked.
Ha Vestof látta volna azt a futó, sötét, diadalittas vigyort párja arcán, amit a jó szemű nézelődők észrevehettek, nem mondta volna ezt.
