Julien de Connasse
-Most megdöglesz!- ordította egy vörös, ragyás képű fickó, és nyakon ragadt egy fiatalembert, aki talán húsz éves ha lehetett. Barna haja kócos volt, szintén barna szeme pimaszul csillogott. Enyhe, fekete szemkontúrt is viselt, ajka gunyoros félmosolyra húzódott, ahogy a ragyás fickó megmarkolta a nyakát.
-Csillapodj, Brey- szólt kemény hangon, de még mosolyogva.- Még összepiszkolod az ingem!
Erre Brey nem hogy elengedte volna, inkább odanyomta a falhoz a fiút, úgy, hogy annak a falban koppant a feje.
-Hogy szeretnél meghalni, cimbora?- dörmögte a fickó nehezen forgó nyelvvel, de csöppet sem remegő kezében kést markolt.- Kibelezzelek élve vagy elég, ha elvágom a torkod...?
És ki tudja, mi lett volna ennek a csetepaténak a vége a fiatalember számára, ha éppen nem rohan be nagy sebesen a kocsmába egy kisfiú, olyan hétéves forma utcagyerek, és el nem kurjantja magát jó hangosan:
-Rendőrök, ide jönnek!
Ekkor Brey rögtön elengedte áldozatát, és sebesen távozott a hátsó ajtón.
Hogy mi volt ez az egész? Elmondom:
Az a fiatalember, akivel Brey olyan szépen el akart bánni, éppen egy hosszú útról tért vissza hajójával és legénységével. Betért hát egy kocsmába, elszakadva a fiúktól, hogy igyon végre egy jót, ha már felélték a rumot a hajón két napja. Kapott is inni, ám mikor leült az egyik asztalhoz, lábát az asztalra tette, kényelmesen elhelyezkedett, az a ronda férfi felállt, és odalépett hozzá.
-Kit látnak szemeim?- mondta, és máris elővette a kését.- Julien de Connasse. Van már elég pénzed, hogy rendezd az adósságod?
-Á, Brey cimbora- felelte Julien a kupája fölött vigyorogva egyet.- Ha lenne, már nem itt lennék.
-A pénzem?...- igen, Brey könnyen elvesztette a türelmét. Julien forgatta a szemét.
-Nem unod még, a fenébe is?! Nincsen pénzem, főleg nem neked, el lehet húzni, pá-pá!
-Vigyázz, Connasse, velem nem lehet így játszadozni!- és már emelte a kést. A fiatalember a kupájával védte ki a szúrást, de az ki is lyukadt, szabad folyást engedve a friss, habos sörnek. Juliennek arcába szökött a vér, lecsapta kemény talpú csizmás lábát a padlóra, s a kupát egyenesen Brey arcába vágta.
-Nem szeretem, ha megzavarnak pihenés, de főleg ivás közben, Brey!- morogta az ifjú.- Nem kéne ennyit innod, akkor talán nem felejtenéd el, hogy nem jó ötlet belém kötni.
Nyers nevetés volt a válasz. Julien az oldalához kapott, kardja markolatához, ám amikor kihúzta, nem a kardot látták, hanem csak egy kis tőrt. A fiatalember kihasználta a meglepődésüket, és hatalmasat döfött előre, bele Brey karjába, még a csontot is eltalálva. A férfi nagyot ordított, az alkoholtól amúgy is vörös arca még vörösebb lett, és innen már tudjuk mi történt.
-*-
A rendőrök valóban hamar berontottak a kocsmába. Brey vére még látszott a padlón, Julien pedig levegőért kapkodva támaszkodott a falnak, mikor azok megjelentek. Nyomban felmérték a helyzetet, és összevont szemöldökkel, minden jó szándék nélkül indultak el az ifjú felé.
-Elkapni! Kalóz!- kiáltották. De Connasse gyors volt, és találékony. Felugrott az egyik asztalra, onnan pedig a rendőrök háta mögé, akik fel sem fogták, mi történt. Mikor megfordultak, annyit láttak, hogy a fiatalember meghajolva kezet csókol a piruló fogadósnőnek.
-Fegyvert kézbe!- dörögte a parancsnok.- Célozz!
-Sajnálom, madame, mennem kell- mondta gáláns mosollyal Julien és már ott sem volt. A rendőrök káromkodva futottak utána. Még éppen látták, ahogy a kikötő felé veszi az útját az egyik sarkon.
Ahogy ott futott ez a fiatalember, magában jót nevetve a rendőrökön, kifelé csak mosolyogva, útjába esett egy ház. Az a ház kívülről eléggé rossz állapotban volt, de belülről fény áradt. Julien megállt, belesett az ablakon. A vörös függönyök már sok mindent elárultak, de azért meg kellett győződnie, szétnézett. Odabent félmeztelen (vagy épp teljesen meztelen) nők és férfiak, párokban, hármasban, imitt-amott négyesben is. A férfiak részegek, a nők meg kihasználják és a kellemes kalandok közben elcsennek egy-két arannyal tömött erszényt. Connasse tudta jól, hogy megy ez.
Gondolt egyet, és belépett. A bordélyházak jellegzetes illata csapta meg nyomban az orrát. Egy hölgy sietett oda hozzá, még ruhában volt. Bár az sem takart sokat.
-Segíthetek, jóképű uram?- dorombolta kacéran, hozzásimulva Julien testéhez.
-Igen, ha azt nézzük- morogta a fiatalember, lekapva csákóját a fejéről, és semmivel sem törődve az egyik ajtó kilincsére dobta.- Ugye szabad a szobám?
-Kinek is adtuk volna azt oda?- kérdezte vigyorogva a nő. Gyöngyfogai hófehérek voltak, telt kebleit a ruhája majdnem teljesen megmutatta. Fekete haja és kék szeme volt, és azok a szemek Juliennek a tengert juttatták eszébe.
-Helyes- vigyorodott el ő is, elkapta a nő derekát, és ellentmondást nem tűrően rántotta magához.- Már azt sem tudom, mikor voltam nővel, Bessy...
Bessy odaintett még két lányt, akik éppen végeztek egy előző kuncsafttal. Húzták is a szájukat, de amint észrevették, hogy ki a következő, összevigyorogtak, bólintottak, és a szobába vonultak.
Julien az ölébe kapta a fekete szépséget, s az átölelte karjaival, lábaival is. Keményen, mintha csak fel akarnák falni egymást, tapadt ajak az ajakra, és így tűntek el a szobaajtó mögött.
