4

Szeptember végére már mindenki a decemberi szalagavatóról beszélt. Ideje is volt, mert a fiúkat ismerve, kellett nekik két hónap, hogy megtanuljanak egy korrekt kis műsort. De először meg kellett volna álmodni, hogy mi legyen egyáltalán a műsor!

Osztályfőnöki órán ültünk, összedugtuk négyen-öten a fejünket, és hatalmas tanácskozásba kezdtünk. Voltak, akik egy mikulásos ötlet mellett tették le a voksukat, hiszen december 9. lesz a szalagavató dátuma, az közel van a mikuláshoz. És az egésznek köze lenne az érettségihez. Mondjuk, hogy a Mikulás hoz pár csempészett árut, amikkel le tudunk majd érettségizni ötösre.

A másik csoport ennél realisztikusabban fogta föl a dolgokat, sőt, azt sem értették, hogy hogy kerül a szalagavatós műsorba a Mikulás. Elérték azt a pontot, amikor már nem a közösségért, hanem a maguk ötletéért küzdöttek, és hamar két ellentétes, ellenséges erő közé kerültem. Ofi nem figyelt, ő szinte sosem figyel, a többiek meg elszórakoztatták magukat, míg mi próbáltunk agyalni.

Nehezen bár, de sikerült rávennem őket, hogy higgadjanak le, és találjanak valahol egy arany középutat, egy közös nevezőt. Végre összeállt a kép, ezért Gréta felpattant, hogy ismertesse a tervet, s mivel nem volt senkinek hozzáfűznivalója, kiosztottuk a szerepeket is. Még osztályfőnöknek is jutott némi szöveg, nehogy azzal jöjjön nekünk, mint tavaly a diákkampánykor, hogy nem vontuk be semmibe.

Aznap volt utoljára rendes tesióránk, mielőtt elkezdtünk próbálni. Osztályfőnök, aki a tesit tanítja a fiúknak, megegyezett Bertalannal, hogy gyorsan adnak három-három jegyet, hogy aztán nyugodtan gyakorolhassunk, de kelljen azon aggódni, hogy valakit nem tudnak majd lezárni félévkor, és nincs idő javítani.

A mi jegyeink már rég megvoltak, mert Olasz tanár úr még a jó időben gyakran kivitt minket, és osztályozta a száz méteren kívül a kislabdadobást és a távolugrást. Mindkettőhöz kapcsolódik egy-két érdekes élményem. Bár akkor nem tűnt annak, így utólag visszaemlékezve igenis vicces az egyik.

Közvetlenül a színházban történtek utáni héten, hétfőn mérte fel a dobást. Figyeltem, ahogy tanár úr kiadta nekünk a feladatot, hogy melegítsük be jó alaposan a vállainkat, nehogy meghúzódjanak, aztán sarkon fordult, és elindult tőlünk messzebbre. A lábfejével mérte ki a távot, ezért szorosan rakosgatta lábait egymás után, de annyira feszesen, hogy fenekén a kis fekete rövidnadrág kidomborodott.

-Tázi!- szólalt meg Gréta mellettem, s meglengette előttem a kezét.- Élsz még?

-Hah?!- kiáltottam meglepetten, aztán leesett, hogy mi van.- Jah...

-Szóval?- kérdezte kíváncsian.- Szerinted kivel táncoljak majd a keringőn? Hunorral vagy Danival?

Á, igen... a szalagavató nyitótánca: a keringő! Mikor alsóbb évesek voltunk, gyakran ültünk be próbákra tesiórán, mivel nem volt terem, és sokszor láttam a keringőket. És mind ahányszor láttam, csak az járt a fejemben, hogy milyen jó lenne, ha tizenkettedikben én is táncolhatnék majd így! És most, hogy eljött az idő, itt a lehetőség, nem tudom leadni a jelentkezésem, mert nincs partnerem... Egyik fiúval sem vagyok annyira jóban, hogy megkérjem, hogy táncoljon velem... Ráadásul tuti, nem is mennének bele, hisz én nem vagyok olyan csinos, mint a többi lány. Mint Gréta. Valamint a normális fiúkat már mind elhalászták előlem másik osztályba járó lányok. Szóval csak megvontam a vállam.

-Nem igazán érdekel- dörmögtem.- Úgyis azt választod, akit akarsz.

-Most meg mi bajod van?- kérdezte felhúzva az orrát, lenéző hangsúllyal.- Az előbb még jól voltál.

-Semmi bajom- morogtam.- Csak nem aludtam jól, fáradt vagyok- ráztam le könnyedén, és épp időben, mert tanár úr már felénk fordulva várta, hogy a névsor első embere dobjon. Hát, voltak, akik ügyesen dobtak, és természetesen voltak, akik nem. Lotti például annyira nem volt jó ebben, alig dobott húsz métert. Gréta sem volt olyan kiemelkedően jó kivételesen, de hát a két osztálytársam előtt én következtem.

Mikor odaálltam, és a kezembe vettem a labdát, mintha láttam volna egy mosolyt megjelenni Olasz arcán. De az is lehet, hogy csak odaképzeltem. Vagy az is lehet, hogy mindenkire mosolygott, csak éppen én nem figyeltem rá. Vettem egy mély lélegzetet, és nekifutottam, hogy megküldjem minden erőmből a labdát. Lentről indítottam, törzsből meglendítettem, hogy aztán meglehetősen szép ívet leírva elszálljon.

Ennyire jól régen sem sikerült. Talán ez lesz életem első ötös kislabdahajítása! Enyhén tátott szájjal figyeltem, ahogy a kis, vörös labda az eget szelte, aztán kaptam is a számhoz rögtön, amint lefelé kezdett zuhanni. Egyenesen Bertalan felé tartott, aki felfelé nézett. Biztosan észreveszi! Csak nem fogja megvárni, hogy orrba nyomja az a kőkemény golyszli...! Az utolsó pillanatban lépett oldalra, majd felkapta a tollát a könyvecskéjéből, és felírta a távolságot. Harminckettő méter.

-Kelemen!- hallottam a figyelmeztető hangját, miközben írta a dolgokat. Már megtanultam, hogy ha valami nem tetszik neki, mindig a vezetéknevükön szólítja a diákokat.

-Kabátban!- vonyította vissza neki valamelyik bige a másik osztály tagjai közül, mire kirobbant a nagy hahotázás, és amennyire láttam, ő is elmosolyodott ismét.

Mikor mindenki végzett, visszasétált hozzánk, hogy ismertesse az eredményeket. Nyilván már ő is készült az óra végére, sőt lehetségesnek tartottam, hogy az volt az utolsó órája, mert a sípját út közben lekapta a nyakából, és a zsebébe süllyesztette. Ötöst kaptam! El sem tudtam hinni! Ha így folytatom, jobb leszek tesiből, mint matekból, pedig hát... az nagy szó. Sosem tudtam négyesnél jobbra kihozni ezt a tárgyat, matekból azért volt már ötösöm is. Most a matekom egy nagy kalap... tudjátok, mi, és tesiből van az egyik legjobb átlagom! Csak ez így, érettségi előtt nem a legelőnyösebb...

A távolugrás kevésbé volt vicces, vagyis inkább egyáltalán nem volt az. Szerettem csinálni, mert olyan érzés volt, mintha repülnék. Feltéve, hogy jól volt elgereblyézve a homok... egyszer majdnem ott hagytam a bokám egy gödörben, de az még Miki bá' alatt volt. Most Olasz tanár úr állt a helyén, és nem sürgette az embereket, hogy ugorjanak, amíg az éppen soros (és nem Soros György, mert akkor a FIDESZ még nem félt ennyire) gereblyéző el nem simította a buckákat.

Hát, türelmesen kivártam, aztán tök lelkesen nekilódultam. Már éreztem, hogy valami nem lesz jó, valahol nem jött ki a lépés rendesen. De meg nem állhattam. Toporogtam egy kicsit úgy a szakasz közepén, hogy aztán normálisan lendületet vehessek. Nem léptem be, akkor rugaszkodtam el, amikor kellett, csak hát arra nem számítottam, hogy a gumi, amin futni kellett, felemelkedik a dobbantásom erősségétől, s így a lábam felakadt. Ami azt jelenti, hogy döglött béke, vagy mi, béka módjára terültem ki a homokban, még szerencse, hogy a fejem meg tudtam tartani, és így nem kellett megízlelnem.

Hallottam a lányok és a tanár felharsanó nevetését, éreztem, ahogy fülig vörösödöm, és azt is, hogy a sírás kerülget. Még sosem szúrtam el ennyire! Feltápászkodtam, és már potyogó könnyekkel viharzottam el Olasz mellett, aki, mikor találkozott a tekintetünk, abbahagyta a kacagást, s egyik szemöldökét kissé feljebb emelve, elnyílt ajkakkal meredt rám. Csak egy pillanatra álltam meg előtte, dühösen meredve fel a szemeibe.

-Elmegyek vécére- sziszegtem a könnyeim között, aztán rohantam tovább. Nem érdekelt, hogy mit csinálnak tovább, vagy, hogy mit gondol ezek után rólam. Csak egyedül akartam lenni, hogy leszedhessem a cuccomról a homokot, hogy kirázhassam magamból a szúró szemcséket, és megmoshassam az arcom, hátha az segít lenyugodni.

Inkább az öltözőbe mentem be. Talán ostobaság volt, de levettem a pólómat, hogy legalább abból tényleg minden mértékben ki tudjam szedni a homokdarabkákat, amik a nedves, izzadt bőrömre is rátapadtak egyúttal. A tükör előtt kapargattam lefele magamról őket a méregzöld színű sportmelltartómban, amikor egy homokszem sikeresen betolakodott a tegnap szerzett sebembe. Nem volt semmi nagy dolog, csak megvágtam az ujjam a késsel, és az az alattomos kis szemcse oda talált be.

Megpróbáltam kipiszkálni a körmömmel is, a fogammal is, de egyik sem akart működni. Egyre jobban ment fel bennem a pumpa. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?! Vízzel is próbálkoztam, azzal sem tudtam kimosni, szóval ismét a fogaimat hívtam segítségül. Némi vér és sok fájdalom árán végre kijött!

-Na, hogy rohadj meg ott ahol vagy!- köptem ki a szemetesbe mérgesen, és a könnyeim megint folyni kezdtek.

-Ezt, remélem, nem nekem mondtad- hallottam meg tanár úr hangját, s csak akkor eszméltem rá, hogy még mindig melltartóban vagyok...! Elsápadtam, aztán elpirultam, mert észrevettem, hogy mennyire mohó tekintettel bámul.- Bocsánat...- hadarta, és gyorsan a fal felé fordult, miközben bezárta az ajtót. Láttam, hogy mélyeket lélegzik, bizonyára, hogy lenyugtassa magát.

-Mit... mit akar?- hebegtem, s inkább visszakaptam magamra a pólóm.- Jó, megfordulhat...

-Én- fordult felém, és látszott rajta, hogy megbánta, hogy olyan bunkó volt.- Csak szeretném, hogy próbáld meg még egyszer. A többiek is mondták, főleg Lotti és Gréta, hogy rendszerint jókat ugrasz. Egy esés miatt kár lenne rossz jegyet kapni.

-Persze... égessem le magam még egyszer, mikor rajtam röhög az osztály?- szívtam egy erőteljeset az orromon, mert a sok sírástól egészen bedugult, mire Bertalan vágott egy grimaszt.

-Inkább fújd ki...- morogta.- Ha bejöttek a többiek, még öt percig megtalálsz odakint. Ha gondolod, gyere.

Kimentem. Még a lépést is segített pontosan kiszámolni. Meg lett az ötös.

-*-

Szeptember vége... Október harmadikán le kell adni, hogy hány fő táncol a nyitótáncban. Annyira szeretnék én is! A hét második felében csak erre tudtam gondolni. Csütörtök volt huszonkilencedike, péntek harmincadika. Jó lenne péntekre kitalálni, hogy ki legyen a párom, nem szeretném az utolsó percre hagyni.

Csütörtök este a legjobb barátnőmmel beszélgettem Facebookon. Rég elköltöztek a környékről, így nagyon ritkán tudtunk találkozni, de attól még jó barátnők voltunk. Vele megoszthattam mindent.

Annyira szerencsés vagy, hogy te szalagavatón tudsz táncolni Áronnal!

Ne már...! Még mindig nem találtál senkit?

Nem...

Ötleted sincs?

Valaki biztos van!

Nos... megfordult a fejemben valami, de... nagy hülyeség.

Na, na! Nem!

Most már szépen elmondod!

Detti, teljesen hülyének fogsz nézni...

Nem jobban, mint most.

Hát... tudod, mondtam, hogy van az a rohadt jó tesitanárunk.

Nanebassz! Komolyan vele akarsz táncolni?!

Csak... elképzeltem milyen lehetne vele, nah

Úgysem lesz az egészből semmi. Nem táncolok, és kész.

Hé... nem azt mondtad, hogy segítőkész?

Ha tényleg olyan jófej, mint mondod, akkor megvan a módszer!

?

Valahogy kezdj el vele beszélgetni, és hozd fel a szalagavatót. Kibököd, hogy szeretnél táncolni, de nincs kivel, és badumm, ő kapcsolni fog, és azt mondja, hogy jól van, leszek én a partnered.

Egyszerű, mint az egyszer egy!

Ez teljesen megkattant... de végül is... miért ne próbálhatnám meg? Eggyel úgyis jön nekem, amiért rám rontott úgy, ahogy... Szóval, Olaszkám, készítsd a bőröd!

-*-

Persze, mikor a pénteki órára már becsengettek, nem volt akkora a szám. Hogy fogom én ezt előadni neki? Mit fog mondani? És ha nemet mond? Tuti, hülyének fog nézni, hogy rányomulok... Tényleg! Mi van, ha nyomulásnak vagy jelnek veszi?... Vagy ha van barátnője, és azért koptat le... Te jó ég, Detti, miféle ötletet adtál!

Sorakozóra szólított fel minket a sípja, hát beálltunk. Már mindenki tudta, hogy ki mellett kell állnia a tornasorban, így minden óra kezdetén elégedett mosollyal nézett rajtunk végig a tanár úr.

-A mai játék: kidobó- jelentette be.- Akit kidobtak, nyilván leül a padra. És a mai kidobóink...- végigvizslatott bennünket azzal a szép, barna szemével, megállapodott rajtam.

-A múltkor is én voltam, tanár úr!...- mondtam unottan. Erre ő félrebillentette a fejét, és elgondolkodott.

-Igaz. Lotti és Aliz!- ők odamentek, és tanár úr átadta a labdákat nekik.

Elkezdődött a játék. Mindenkiben benne volt, hogy péntek van, és éppen ezért a játék különösen jól tudott esni ilyenkor. Kiugráltuk magunkból a napi stresszt, meg úgy az egész hetit is, és boldogan mehettünk a hétvégére.

Lotti eléggé rám szállt, nehogy már könnyű legyen nekem, és az első rossz mozdulatomnál kiejtett. Mintha csak tudta volna, hogy pont ezt akarom! Tanár úr ott ült a padon a terem szélén, és figyelte a játékot. Én odabattyogtam, és leültem mellé, nyilvánvalóan tisztes távolságban, ám hamarosan éreztem, hogy közelebb húzódik, térde megérinti az enyém. Alig bírtam elfojtani a megremegésem, ahogy végigfutott a hátamon a hideg, s egyszerre elöntött a forróság.

-Öm... tanár úr?...- nyögtem ki nagy nehezen a szavakat.

-Igen?- kérdezett vissza dörmögve. Már pusztán a hangjától is elolvadtam volna!...

-A... tanár úr idejében is volt már ez a szalagavatós keringős hagyomány?- erre gyorsan, komolyan nézett rám, bele egyenesen a szemembe.

-Igen. Annyira idősnek tűnnék?- kérdezte enyhén összevonva a szemöldökét.

-Nem, nem!- mentegettem magam hevesen, még a kezemet is felemeltem, mintha pisztolyt fogott volna rám.- Csak... áh, mindegy.

-Mi mindegy?- billentette félre a fejét.- Nincs semmi baj, ha arra gondolsz, hogy most biztos megharagudtam- mosolyodott el, mire én válaszul csak megráztam a fejem.

-Hát... szerintem nagy hülyeség az egész- mondtam halkan, rá sem nézve. Éreztem magamon a mélyre ható tekintetét, de nem akartam ránézni. Még nem.

-Hogyan?- még közelebb húzódott, a combja is az enyémhez simult, ismét megéreztem parfümének illatát, sőt, teste lágy melegét is.

-Mert hány olyan lány van, aki szeretne táncolni olyan szép ruhában egy elegáns fiúval, de nem jut el végül addig, mert vagy nem talál partnert, vagy anyagilag nem engedheti meg a ruhát magának. Az első talán a legkellemetlenebb.

-Amikor nem talál partnert?- kérdezte. Úgy éreztem, most jött el az ideje, hogy a szemébe nézzek. Tekintetem összekapcsolódott az övével. Kissé lejjebb hajtottam a fejem, de a szemem maradt rá fókuszálva.

-Igen... Mint ahogy én sem- sóhajtottam, aztán szomorúan fordultam vissza, hogy nézzem a kidobóst. Felkönyököltem a térdemre, s úgy támasztottam a tenyerembe az arcom, hogy véletlenül se lássa senki a feltörő mosolyom. Éreztem, ahogy kissé elhúzódik, a szemem sarkából láttam azt is, hogy a mennyezetet kezdi fürkészni.

-Anasztázia- szólalt meg hirtelen, de olyan hirtelen, hogy összerezzentem.- Ha lehetséges ilyesmi, én vállalom, hogy leszek a partnered.