15. fejezet

Részletek Rindír király naplójából

Egy tüzes éjszaka

Éppen meghallgattam volna kancellárom gazdasági jelentését, amikor Tolomir belépett.

-Felség- szólt letérdelve. Intettem neki, hogy álljon fel, és mondja, mit akar.- Alássan jelentem, ismét elfogtuk a lányt.

-Melyiket?- kérdeztem, bár sejtettem, hogy kiről van szó.

-Azt, amelyik a minap engedtük el. Iliana Fiorot.

-Hozzátok be!- felegyenesedtem a trónon, egy intéssel elküldtem a kancellárt. Érdekelt is engem a gazdaság, ha egyszer Őt láthattam? Megvártam, amíg bevezették, akkor azt mondtam Tolomirnak:

-Hajnalra álljatok készen- erre ő csak bólintott, és kiment. Egyedül maradtam Ilianával. Most még jobban megnéztem magamnak.

Gyönyörű, szőke haja hullámokban omlott formás vállaira, melyeket durva szövetkabát takart. Arcán látszott az izgalom, hogy ismét láthat. Szemei megigéztek csillogásukkal. Felálltam, és egyenesen odarohantam hozzá. Átöleltem, melegen a karomba zártam. Mellékesen megjegyzem, hogy mióta meghódítottam, nem voltam nővel...

-Iliana- suttogtam.- Drága Iliana, hát tényleg visszajöttél.

-Miért?- kérdezte mosolyogva.- Azt hitted, hogy nem fogok?

-Hát...- kezdtem játékosan mosolyogva, de olyan édesen nézett rám, hogy nem tudtam megállni, hogy meg ne csókoljam. Boldogan viszonozta csókomat, aztán hozzám bújt.

-Nem tudok választani közted és a bátyám között- mondta.

-Nem is kényszerítelek rá.

-De akkor is muszáj lenne...

-Pszt, hallgass- mondtam ajkaira illesztve mutatóujjam.- Ne fájjon emiatt a fejed. Majd döntesz, ha úgy érzed, készen állsz rá. Érted? Most örüljünk annak, hogy együtt lehetünk.

Mivel a trónteremben nem akart mosolyogni a drága Iliana, kivittem a kertbe. A sok színes virág tényleg úgy látszott, életre kelti ezt a kialvó lángocskát. Megkínáltam hát egy gyönyörű barackkal. Elutasította. Hát jó, a barackot letettem a többihez a kosárba, aztán folytattuk utunkat. Mikor elértünk az almafákhoz, megkínáltam egy szép, piros almával. Azt sem fogadta el. Morogtam magamban, rá azonban mosolyogtam. Még tovább mentünk. Láttam, hogy a virágzó cseresznyefa magára vonta a figyelmét. Odaugrottam hát, megfogtam a kezét.

-Szeretnél egy olyan koszorút, kincsem?- kérdeztem. Iliana csillogó szemmel nézett rám.

-Ó, nagyon örülnék neki, de én nem tudok koszorút...- nem volt ideje, hogy befejezze. Kezemet a fa felé nyújtottam, összegyűjtöttem az anyagot, és megcsináltam neki mindössze csuklóm mozgatásával, varázslattal a koszorút. Aztán óvatosan szőke fejére tettem, megcsókoltam a homlokát.

-Így. Van már szép tiarád. Olyan szép, mint te magad- mondtam. Elpirult, olyan vörösre, mint az alma.

A nap hátralévő részét tehát estig így töltöttük, sétáltunk a kertben, beszélgettünk, enyelegtünk, és bennem a vágy egyre inkább ébredt. Este megvacsoráztunk, aztán a szobámba vezettem. Nos, nem szeretném részletezni, mik történtek ott, csak annyit mondok, hogy ilyen forró éjjelem eddig még nem volt.